Varga Sándor
Thursday, November 24, 2016 5:00:04 PM
Felhasználói kérésre indítottuk ezt a témát, a célja a fejlesztési kérések egyeztetése.

Sokszor előfordul, hogy a hozzánk eljuttatott kérések fejlesztése közben, vagy a verzió publikálását követően derül ki, egy-egy megoldást más felhasználó másképp használna. Mi informatikailag tudjuk megvalósítani a kéréseket, a szakmai indokok pro és kontra most rajtunk keresztül ütközhetnek.

Ebben a fórum témában ezt egymással vitathatják meg a felhasználóink, és ezzel a mi fejlesztői munkánkat is megkönnyítik.

Természetesen azok is elmondhatják a véleményüket egy javaslatról, akik még nem Ixnetet használnak, de főleg azok segítségére számítunk, akik már az Ixnettel dolgoznak. Annak a logikájába, működésébe a napi használaton keresztül jobban belelátnak.

Az a kérésünk, hogy ebbe a témába valóban olyan kérések, felvetések kerüljenek, amelyek megvalósítása előtt érdemes egy "szakmai konzultációt" tartani itt a fórumon. A program működésével kapcsolatos jelzéseket, a problémák bejelentését továbbra is az erre használt fórum témákba írják.

Varga Sándor
dr. Veress Attila
Wednesday, November 30, 2016 9:38:26 AM
Akkor elkezdem én:

A naptár panel havi nézeténél most mindig egy teljes naptári hónap látszik (1-től 31-ig). Ez nem mindig jó szerintem, mert mondjuk ha 29-én adnék kontrollra időpontot, az már másik hónap lesz, váltani kell, illetve engem az előjegyzések esetén az elmúlt hetek már nem igazán érdekelnek.

Javaslat:

Mindig az aktuális héttel kezdjen a panel, tehát felső sorban mindig ez látszódjon (magyarul hetente változzon, ne havonta) Ez azért jó, mert 1, csukott szemmel is mindig oda tudunk nyúlni az egérrel, automatikusan tudjuk hogy hol vagyunk, 2, sokkal egyszerűbb a (rövid) kontrollok kiadása, soha nem kell váltani képernyőt.

Kérném a fórumközösséget a fentiek véleményezésére. Amennyiben többeknek is elnyeri a tetszését ez a változtatás, akkor valószínűleg be is fogja építeni az Infomix.

dr. Szathmáry Zoltán
Wednesday, December 7, 2016 5:01:55 PM
Originally Posted by: dr. Veress Attila 

Ezzel a felvetéssel maximálisan egyetértek.

dr. Veress Attila
Monday, December 19, 2016 8:50:33 AM
Kedves figyelmesség lenne, ha az influenza oltás dokumentálását követően a program vagy magától beírná, vagy felajánlaná a Z251 (E) diagnózist! Ha meg ugyenezt megtenné az összes védőoltás beadásakor..... (persze mindig a megfelelő BNO-val)
K Bálint
Monday, December 19, 2016 11:06:08 AM
Originally Posted by: dr. Veress Attila 

Kedves figyelmesség lenne, ha az influenza oltás dokumentálását követően a program vagy magától beírná, vagy felajánlaná a Z251 (E) diagnózist! Ha meg ugyenezt megtenné az összes védőoltás beadásakor..... (persze mindig a megfelelő BNO-val)

Ha rögzítésre kerül egy oltás és utána az ellátás ablak is tárolva van, akkor automatikusan beírásra kerül a BNO most is.

Influenza esetén a (E) Z2510 BNO.

dr. Veress Attila
Tuesday, December 20, 2016 3:26:03 PM
Originally Posted by: K Bálint 

Visszanézve valóban így van, de ezt honnan tudjuk? Ehhez újra elő kell venni a már lezárt ellátást! Ez nem OK így. Esetleg valós idejű adatfrissítés? Itt is, meg sok más helyen is...

pozsi
  • pozsi
  • Veterán (Szint 19)
Wednesday, December 21, 2016 9:13:19 AM
Originally Posted by: dr. Veress Attila 

Originally Posted by: K Bálint 

Originally Posted by: dr. Veress Attila 

Kedves figyelmesség lenne, ha az influenza oltás dokumentálását követően a program vagy magától beírná, vagy felajánlaná a Z251 (E) diagnózist! Ha meg ugyenezt megtenné az összes védőoltás beadásakor..... (persze mindig a megfelelő BNO-val)

Ha rögzítésre kerül egy oltás és utána az ellátás ablak is tárolva van, akkor automatikusan beírásra kerül a BNO most is.

Influenza esetén a (E) Z2510 BNO.

Visszanézve valóban így van, de ezt honnan tudjuk? Ehhez újra elő kell venni a már lezárt ellátást! Ez nem OK így. Esetleg valós idejű adatfrissítés? Itt is, meg sok más helyen is...

Igazából nem kell elővenni, mert a lekérdezésben is látszik, de nem akarom ezzel elütni a problémát. A gond az, hogy ha egy oltás bekerülésekor azonnal beteszem a BNO-t, akkor mi van a Mégse esetén, mi van az oltási lap változása (oltást a még nyitott lapon törli, másikat felvesz, stb.) esetén. Az biztos, hogy végleges az oltásokból származó BNO-k összeállítása csak az ellátás ok-jakor lehet. Az a probléma, hogy oltás be- és kikerülni az oltási lapon is, az ellátás gyorsoltás paneljén is tud, s akkor még nem beszéltem arról, hogy az oltási lapon bármilyen dátummal fel lehet vinni oltást, aminek így vagy van köze a nyitott ellátáshoz vagy nem.

Ezek miatt gondoltuk úgy, hogy mivel ez egy automatizmus (ami az oltások alapján tesz be BNO-kat) és ennek igazából a jelentés miatt van jelentősége, ezért tettük az ellátás ok-ba a kiértékelést. Ha ez mégis fontos menet közben, akkor görcsölünk rajta.

dr. Veress Attila
Sunday, March 5, 2017 6:32:15 PM
Originally Posted by: pozsi 

Ez akkor sem jó így. Pontosabban jó lenne, ha a program mindenhol ennyire körültekintően és precízen működne és maximálisan rábízhatnánk magunkat. Ez azonban közel sincs így. Tehát látnunk kellene, hogy mit " garázdálkodik" az Ixnet a háttérben. Azt meg végképp nehezen értem, hogy mi módon fogom én jelenteni az OEP felé az oltás beadását, ha nem nyitottam hozza napi ellátást? Egy szituációt tudok elképzelni: amikor más által, más időpontban beadott oltást dokumentálunk (pl. Trauma ambulancia által beadott tetanusz injekció). Ekkor azonban a máshol elvégzett jogosítvány vizsgálat mintájára be kellene vezetni a máshol beadott oltás dokumentálásának lehetőségét.

Ha az megoldható, akkor a napi tev. lezárásakor ugorjon fel egy ablak, hogy ez és ez a BNO ilyen és ilyen kóddal bekerült a dokumentációba és a B300-ba is.

dr. Veress Attila
Sunday, March 5, 2017 7:02:49 PM
Az új verzióval számomra a nővéri munka eddig sem egyszerű és egyértelmű dokumentálása még zavarosabbá vált. Ahelyett, hogy a struktúrát egyszerűsítenénk, újabb és újabb azonos, vagy közel azonos funkciók jelennek a meg a programban amely ily módon bonyolultabbá, átláthatatlanabbá válik. Mire is gondolok?

A mostani nővéri tevékenység, ápolási dokumentáció, és az új, napi tevékenység lapra felkerült ápolási tevékenység hármast kis kreativitással és jó hozzáállással egybe lehetne olvasztani. Ekkor ezt követően már csak egy pontot kell figyelni és rendben tartani.

Vélemények?

kleh
  • kleh
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Sunday, March 19, 2017 4:59:04 PM
Tisztelt Infomix !

Ha jólértem, ahhoz hogy a beutalókra rákerüljenek a szakrendelők elérhetősége, be kell kapcsoltatni a szerkesztő modul? És a megszerkesztett formátum a modul kikapcsolása után is használható marad? Mint friss Ixnet-es kérdem. Köszönettel. Kovács-Kléh dr , Ecser.

csgyula
Monday, March 20, 2017 10:07:45 AM
Originally Posted by: kleh 

Tisztelt Infomix !

Ha jólértem, ahhoz hogy a beutalókra rákerüljenek a szakrendelők elérhetősége, be kell kapcsoltatni a szerkesztő modul? És a megszerkesztett formátum a modul kikapcsolása után is használható marad? Mint friss Ixnet-es kérdem. Köszönettel. Kovács-Kléh dr , Ecser.

A karbantartás-tervező formátumok-beutaló formátum tervezőben betölti a kívánt beutaló formátumot, majd az objektumoknál található szöveg objektumot a megfelelő helyre húzva jobb egér gomb megnyomása után a szöveg megadása feliratra kattintva beírhatja a kívánt elérhetőséget. Az így felvitt objektum méretezhető az objektum műveleteknél (objektumon jobb egérgomb) beállítható a betű típus és betű méret is. A mentés gomb megnyomása után a beutalóra rákerül az itt rögzített szöveg.

MolnárP
Tuesday, March 21, 2017 8:15:07 AM
Originally Posted by: csgyula 

Doktor Úr megállapítása helyes, miszerint az űrlap tervező modul szükséges a szerkesztéshez.

A hónap végén kiadásra kerülő 2.48.0 verzióban mind a szakrendelői, mind a labor beutalóra felkerül egy beállítási lehetőség: "Beutalón intézet cím megjelenítése". Bekapcsolása esetén az intézetneve/kódja alá megjelenítésre kerül az intézet címe is. Ebben az esetben a modulra nincs szükség.

Arra az esetre, ha valakinek ez nem felelne meg (mármint a cím elhelyezése), és van űrlap tervező modulja, a beutaló formátum tervezőben az objektumokhoz, pontosabban azon beül is a "Beutaló" szekcióba, bekerült az intézet cím ("Ic"). Így a beutalóra bárhova elhelyezhető.

kleh
  • kleh
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Wednesday, March 22, 2017 7:16:48 PM
Köszönöm a kiegészítést, az eü intézmény címe is már egy plusz segítséget jelent. Viszont a lényeg a telefonszámon van - az időpont kérés miatt. Az Ixdokiban korábban azt csináltam, hogy szerkesztettem egy fix szöveg a telefonos elérhetőseggel - egy mini telefonkönyvet és mindenki ízlésére tudott válogatni (hol volt korábban hely a vizsgálatra). Sajnos az ecserieket több intézmény látja el.... irigylem azokat a kollégákat akiket egy fix, nagy (pl megyei) kórház-szakrendelő szolgál ki.
medicinke
Monday, March 27, 2017 10:46:52 AM
1,

A gyors BNO beviteles segéd valami fantasztikus, szinte már csak ezt használom.

Csak annyit hiányolok, hogy így minden 0-ás ellátási okkal van beírva (kivéve a gondozások).

Nem lehetne erre a kis ablakra még egy ellátási ok választót rakni?

A bevitel segéd működhetne ugyanúgy, mint eddig, aki nem akar ellátási okot választani, annak minden marad a régiben.

Aki akar, az nyom egy TAB-ot és kiválasztja ez ellátási okot is (nyíllal lépkedve, vagy számot, kezdőbetűt beírva).

Az időzített kilépés is maradna a régiben.

------------------------------

2,

Hozzánk gyakran jönnek párban a betegek (férj - feleség), még gyakrabban meg nem.

a,

Ha a keresőmezőben úgy van beállítva, hogy maradjon a beírt név, akkor csak lejjebb kell lépni és már ki is választhattam a párját , ha házastárs jön.

De ha magányos beteg jön, akkor minden beteg után törölni kell a keresőt.

b,

Ha nem tárol nevet, akkor nem kell törölgetni, de újra be kell írni a házastárs nevét.

c,

Mintha a Visualban még így lett volna.

Ellátás bezárása után törlődjön a név beviteli mező, de maradjon a kurzor az ellátott betegen.

Így akár házastárs jön, akár nem, egyszerű és nagyszerű lesz a választás.

--------------------------------

3, A BNO-s segédhez nem lehetne egy hasonlót a laborhoz?

A laborokat mutató ablakban ha beírnánk a Csoport, vagy Vizsgálat nevét, akkor csak ki kellene választani, hogy mit akarunk.

csgyula
Monday, March 27, 2017 11:43:21 AM
Originally Posted by: medicinke 

A fenti kéréseit továbbítom a fejlesztő kollégák felé, akik megvizsgálják az esetleges megvalósítás lehetőségét, ennek eredményéről tájékoztatni fogjuk.

--------------------------------

3, A BNO-s segédhez nem lehetne egy hasonlót a laborhoz?

A laborokat mutató ablakban ha beírnánk a Csoport, vagy Vizsgálat nevét, akkor csak ki kellene választani, hogy mit akarunk.

A laborkérésnél a kért vizsgálatok kiválasztásánál, ha a keresés mezőbe beírja a keresendő vizsgálat nevének kezdetét a program a keresett vizsgálatra ugrik ami egy kattintással kiválasztható. (például "va" beírása esetén a vas, "ká" beírása esetén a kálium vizsgálat)

medicinke
Monday, March 27, 2017 12:05:53 PM
Igen tudom.

Csak most, ha "rutin"-t akarok kérni, akkor

"Vizsgálat választás" - "Csoport"-ra kattintás - "Rutin"-ra kattintás - OK-ra kattintás.

Ha eszembe jut, hogy mondjuk még vas is kellene, akkor még egy kör.

Ha az asló szövegmezőbe lehetne írni (mint a BNO-nál), akkor csak írnám, hogy ru..., lenyil, Enter és kész.

kleh
  • kleh
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Tuesday, March 28, 2017 4:43:22 PM
Tisztelt Infomix !

A napi ellátásban nem lehet nagyobb betűméretet választani ? Sajnos apró.....és a felbontáson meg ugye a panelek miatt nem lehet állítani....Nagyon megköszönnénk.

palenkascs
Thursday, March 30, 2017 7:51:16 AM
Originally Posted by: kleh 

Tisztelt Infomix !

A napi ellátásban nem lehet nagyobb betűméretet választani ? Sajnos apró.....és a felbontáson meg ugye a panelek miatt nem lehet állítani....Nagyon megköszönnénk.

Az ellátás menü szöveges mezőinek betűmérete módosítható a Stílus modul segítségével. Szöveges mező alatt a menüben megjelenő Panasz, Status, Diagnosis, stb. mezők értendők. Minden más betűméret a Windows felbontásán múlik.

kleh
  • kleh
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Saturday, April 1, 2017 9:18:28 PM
Tisztelt Infomix !

Frissítés és opció bekapcsolása ellenére nem jelenik meg a beutalón az intézmény címe (a telefonszámról már nem is merek álmodni....). Köszönöm.

csgyula
Monday, April 3, 2017 8:07:49 AM
Originally Posted by: kleh 

Tisztelt Infomix !

Frissítés és opció bekapcsolása ellenére nem jelenik meg a beutalón az intézmény címe (a telefonszámról már nem is merek álmodni....). Köszönöm.

Mivel az intézeti törzs nem tartalmazza sem az intézet címét, sem a telefonszámát, ezért azt a karbantartás - kódtörzsek - intézetek címének karbantartása menüben ki kell tölteni. Amennyiben ezek az adatok ki vannak töltve és az opció be van kapcsolva akkor nyomtatódnak az intézet cím és telefonszám adatai a beutalóra.

kleh
  • kleh
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Monday, April 3, 2017 8:40:51 PM
Betegeim nevében köszönöm a "szakrendelő elérhetőség" (cím, tel) fejlesztést. Ha valahogy belevarázsolnák a labor kérésekhez is akkor csillagos ötös lenne. Így csak 5-s. Köszönjük.
palenkascs
Tuesday, April 4, 2017 9:44:57 AM
Originally Posted by: kleh 

Betegeim nevében köszönöm a "szakrendelő elérhetőség" (cím, tel) fejlesztést. Ha valahogy belevarázsolnák a labor kérésekhez is akkor csillagos ötös lenne. Így csak 5-s. Köszönjük.

Köszönjük a visszajelzést és az újabb javaslatot. Továbbítottam a fejlesztő kollégáknak, megnézik, hogy megoldható-e.

sbpanka
Wednesday, February 1, 2023 11:15:46 AM
Tisztelt Infomix fejlesztők!

Több kérdésem is akadt az utóbbi időben: 

1. Az érkeztetett leletek előnézetében, a zoom méretének megjegyeztetése lehetséges lenne? 

2. Kiemelt vények saját sorrendjénél a lista legvéégre ugrrik a kijelölés mikor megnyitom a listát, nem lehetne az elsőn "tartatni"? 

3. Th lap illetve a korábbi vények listán amiket feldobtam vényírás részbe, lehetne valami jelölő színt, hogy mik kerültek fel?  - Ugyan itt, a TH lapról írásnál a nem szedi jelölő négyzet nem funkcionál, csak ha a TH lap szerkesztést megnyitom. 

4. Betegszállítási utalványon a kinyomtatott, illetve a korábbi megtekintésben nem látom csak az intézmény kódot, ajd az intézmény név elejét, de a kifejezett szakrendelést már nem ( lehet ez karakterszám hiba, hogy nem engedi a program ezt teljesen

beemelni, vagy ilyesmi, nem tudom)  

5. Laboreredmények érkeztetésénél kézzel az értékeket külön rögzíteni kell, hogy a B300 jelentéseken az indikátorok ne nullán álljanak? (- Ez lehet külön posztot érdemelne, szerintem több praxisban kérdés és probléma lesz)

6. Keresőképtelenségi Felülvizsgálat dátuma - és az ehhez igazítótt +30 napos listázás, - esetleg telefonszámmal kibővített nyomtatható lista beállítása. 

Nagyon köszönöm ezek megfontolását, esetleges fejlesztését. 

Szép napot!

Panka

Stein András
Tuesday, February 14, 2023 4:13:39 PM
Originally Posted by: sbpanka 

Kedves Panka!

Elnézését kérjük a késői válaszért!

1.  Amennyiben EESZT panelen történő lelet megtekintésre gondol, ebben az esetben külső PDF megjelenítőt használunk így a legutóbbi megtekintés során használt méret nem mentődik el.

2. Saját leválogatásnál azon a készítményen van a kijelölés, mely névsorban az első helyen szerepelne.

3. A Ther.lap és Előző lista esetén, amennyiben a Felírandó receptek közé került jelölést felvesszük, mint fejlesztési javaslat.

A jelölő négyzetek az IxNet 3.28.0-ás verziójában már funkcionálnak.

4. A kérdésem az lenne A4-es méretben próbálják-e a nyomtatást? Kipróbálva A4-es méret esetén egy viszonylag hosszú névvel rendelkező intézményt és osztályt választva (Összesen 130 karakter.) rendben megjelenik a nyomtatáson. Betegszállítási utalványon Előnézet nyomógombra kattintva, majd bal felül az Oldalbeállításokat választva ellenőrizzék, hogy A4-es méret van-e választva.

5. Amellett, hogy a vizsgálati eredményeket beírják kézzel még az Ellátás ablak Szűrések lapfülén is be kell pipálnia a szűrést, melyet elvégeztek, ezek kerülnek bele a B300-as jelentésbe, tehát az ellátás elszámolása azon fog múlni, hogy maga a szűrés pipálva lett-e. Ellátás ablak beállításai között talál egy olyan lehetőséget Szűrés alatt, hogy "Ellátás indításakor automatikusan készre állítás" ezt kipipálva azon szűrések esetében, melyeknél minden hozzá tartozó vizsgálat rögzítésre került automatikusan pipálja a szűrést a program.

6. Észrevételét köszönjök, kérését továbbítom a fejlesztés felé.

Szép napot kívánok! 

sbpanka
Friday, October 6, 2023 8:03:38 AM
Kedves Fejlesztők! 

Ismét ötletelnék, elnézést. 

1. Törzskarton frissítésekor az egyedi üzenet- kiemelkedően fontos - és ezt szerencsére oda tesszük, ahol a legkényelmesebb számunkra - ez tök jó dolog. EZt a funjkciót nem lehetne egy kattintással elővarázsolhhatóvá tenni? 

Vagy a post -it címkéken belül újabb elővételére van-e lehetőség ? ( A 3 gen programban már ellőttem, lehet, esetleg újra szükséges lenne, ezért azokat nem törölném, hátha kell) . - Ha az egyszerűbb, az is ötlet, hogy több külön színezhető post it beszúrásra van-e lehetőség - adattartalom kitöltöttség esetén automtikus megjelenítéssel? 

Vagy bármi hasonló dolog, amit a legegyszerűbb megvalósítani és 1 kattintással elővarázsolható, automatikus megjelenítéssel? 

2. Törzskarton frissítésekor van-e lehetőség az életmódi tényezők automatikus ( pl nem fogyaszt) beállítására - azt vettem észre, a korábban kitöltött, de lejárt TK-oknál is mindenkinél üresek ezek a mezők. 

Status frissírésekor TK-on belül lehet-e az alapértelmezett nézet ( pl a status 1- oldala ) megjelenítésének beállítására? 

3. Szakjavaslatos gyógyszer felírásnál - amennyiben ha hosszabb az ellátottság a szakjavaslat érvényességi idejénél a figyelmeztetésbe nem lehet a szövegbe az érvényességi dátumot beleszőni? 

4. Utóbbi időben sok megkeresés érkezik szociális intézményi elhelyezésekkel kapcsolatban, és hozzák a 9/1999.XI.21 SZCsH rendelet mellékletét Egészségi állapotra vonatkozó igazolást töltögetésre. 

Néha 4-5 helyre adják be egyszerre, ez 4-5 külön példány, ami amúgy a polymorbid betegeknél időigényes és hely sincs beírogatni a BNO-kódokat, majd elvileg újra a szöveges teljes betegségneveket végképp nincs rá hely. 

Ennek az NRSZH beutaló mintájára egy szerkeszthető dolgot lehetséges-e kreálni, amibe a gyógyszereket is be tudjuk emelni terápiás lapról vagy írási előzményből? 

Előre is köszönöm. 

Panka

Paksai Bence
Monday, October 16, 2023 11:43:22 AM
Tisztelt Panka! 

Köszönjük a fejlesztési javaslatokat. Megvizsgáltuk a lehetőségeket és van amire már a programban megtalálható megoldásokat tudunk ajánlani: 

1. Egyedi üzenet az infolapra is kitehető. (Jobb klikk az infolapon egy üres helyre és a szerkesztési módba belépve megtaláljuk a Páciens2 résznél). Az Infolap ezen felül bármikor megjeleníthető ha a Gyorsindítás sávban ráhúzzuk az egeret! 

2. Sok másik felhasználónál automatikusan kitöltve nem valós adat kerülhet bele. Ezek ellenőrzése ugyanannyi időt venne igénybe mintha simán töltené ki a felhasználó. 

3. Megvizsgáltuk a kérést, és továbbítottam is a fejlesztők felé.

4. Sajnálatos módon nem találtuk meg ezt a nyomtatványt a jogtárban, mikor vizsgáltuk a kéréseket. 

Remélem tudtam segíteni. További szép napot és eredményes munkát kivánok! 

Dr. Hanyecz Vince
Thursday, November 16, 2023 6:44:13 PM
Tőlünk már kérte az influenza 3Fluart védőoltásokat a Népeü Osztály, de talán dec 4.ig mindenképp esedékes lesz, ezt sajnos nem tudtuk a programból generálni, mert a tavalyi dátumok nem valtoztathatók meg, úgy láttam.

Sári László
Friday, November 17, 2023 3:21:47 PM
Originally Posted by: Dr. Hanyecz Vince 

Tőlünk már kérte az influenza 3Fluart védőoltásokat a Népeü Osztály, de talán dec 4.ig mindenképp esedékes lesz, ezt sajnos nem tudtuk a programból generálni, mert a tavalyi dátumok nem valtoztathatók meg, úgy láttam.

Tisztelt Hanyecz Vince!

Megkaptuk az idei excel fájlokat a 3Fluart védőoltás jelentéshez, az excel fájlokban a jelentési határidő 2024.01.25. Az új excel fájlokat és a programban az új időszakokat a következő 3.48.0 verzióváltóval fogjuk kiküldeni.

Users browsing this topic