Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részt vett a tegnapi mátészalkai találkozónkon. Úgy vélem nagyon hasznos volt, és az OEP-től érkező előadóknak köszönhetően nem csak a visual Ixdoki által nyújtott lehetőségeket, újdonságokat és a felmerült kérdéseket tudtuk átbeszélni, hanem több témában is válaszokat kaptunk mi informatikusok, illetve Önök orvosok, az itt a fórumon is gyakran megvitatott kérdésekben.
Megpróbálom pár mondatban összefoglalni az ott elhangzottakat, emlékeztetőül azoknak, akik velünk tartottak, és tájékoztatóul azoknak, akik nem tudtak eljönni.
A bemutatott újdonságok közül a kommunikáció (elektronikus beutalás, leletfogadás) lehetősége váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Itt a nyíregyházi kórházzal már megoldott a teljes körű kommunikáció. A fehérgyarmati, kisvárdai és nyírbátori intézeteknél várhatóan rövid időn belül telepíthető a modul. A mátészalkai kórházzal még egyeztetés alatt van a kommunikáció megvalósítása. Amint konkrét információink lesznek mindenkit tájékoztatunk.
Az OEP kollégái által elhangzottakkal kapcsolatban az egyes általuk említett témáknál írom le az észrevételeinket, javaslatainkat.
A találkozó végén személyesen feltett kérdésekre külön szeretnék válaszolni. Ezeknek még utána kell néznem, illetve egyeztetnünk kell a fejlesztőkkel.
OEP előadás
- Eszköztámogatás:
Csak a szerződésben meghatározott eszközöket szabad beszerezni, de van lehetőség a szerződés utólagos módosítására, ha valamilyen okból mégis más került beszerzésre. Ilyen esetben az OEP illetékesei felé kell egy kérelmet beadni. A vonatkozó rendelet tartalmaz egy listát, hogy az egyes csoportokban milyen eszközök beszerzésére van lehetőség, ezek között vannak olyanok, melyekből csak egy, és vannak olyanok, melyekből több darab is beszerezhető. Ezen eszközöknek a betegellátást kell szolgálnia, tehát csak olyan vehető meg az eszköztámogatás keretében, amit a gyógyításhoz használnak. A megvásárolt eszközöket évente ellenőrzik, mégpedig a szerződés megkötésének évfordulóján, tehát pl. aki 2011 októberében kötött szerződést, azt először 2012 év végén fogják ellenőrizni. Erről előzetesen értesítik az orvost. Az ellenőrzésig az addig megkapott összeget „kell elköltenie” az orvosnak.
- Gyógyszerírás:
Az érvényben lévő rendeletek alapján a háziorvos egy vényre maximum 1 évre elegendő gyógyszert írhat fel. Ami fontos, hogy a patikák, ha az egy vényre írt gyógyszer mennyiséggel a paciens 30 napnál hosszabb időre van ellátva, csak abban az esetben adhatják ki a vényen szereplő mennyiséget, ha a receptre rákerült, hogy ezzel a mennyiséggel meddig van a paciens ellátva. Akkor, ha ez az adat nem szerepel a recepten, a gyógyszertár csak 30 napra elegendő (kiszerelés és adagolás függvényében a 30 naphoz legközelebbi) mennyiséget adhatja ki.
Észrevétel: a visual Ixdoki jelenlegi verziója minden vényre rányomtatja az ellátva X napra feliratot. A receptírás beállításainál megadható, hogy ez csak abban az esetben történjen meg, ha az ellátottság a 30 napot meghaladja. Tehát abban az esetben, amikor a gyógyszertár az egy vényen szereplő mennyiség miatt kéri ezt az adatot, az mindig szerepel a recepten.
- Indikátorok:
Azoknál az indikátoroknál, ahol nem csak a háziorvosi jelentésből vett adatok számítanak az indikátor eredményének a meghatározásában, segítséget nyújthat a háziorvosnak a betegéletút lekérdezés. Így ellenőrizni tudja például azt, hogy a magasvérnyomás gondozás indikátornál megtörtént-e az elmúlt 1 évben a négyszeri C02; C03, C04, C05, C07, C08, C09 ATC kódú gyógyszerek kiváltása, vagy serum kreatinin vizsgálat elvégzése. A beutalásoknál fontos, hogy a kontrollvizsgálatra visszarendelt pacienseknél a kórházak, szakrendelők nem kérhetnek újabb beutalót a háziorvostól, ezeket a pacienseket beutaló nélkül is fogadniuk kell. Fontos a hibátlan B300-as jelentések leadása, hiszen egy hiba miatt nem feldolgozott adat is okozhat pontszám csökkenést. Szintén fontos információ, hogy az OEP a TAJ számok alapján figyeli az adatokat, tehát a gyerekeknél az anya képzett TAJ számával beírt adatok nem kerülnek be az indikátor rendszerbe.
Észrevétel: Ha egy tételes jelentés hibát tartalmaz és a jelentést a visual Ixdokin keresztül küldték be (tehát nem az OEP honlapjára feljelentkezve!), akkor az 1.51.0-s verziótól újabb lehetőség van a hibák javítására. Ehhez a Regisztráció – Listák, jelentések – Tételes jelentés megtekintése menüpontot kell használni. Itt meg kell adni a kérdéses hónapot, és a jelölést a Tárolt E-jelentéshez kell tenni. Ezután betölthető az elküldött jelentés. A betöltött jelentésben lehetőségük van konkrét sorra keresni ( a visszakapott hibalistában szerepel, hogy melyik sor a hibás). A program ennek segítségével megmutatja melyik paciens melyik ellátásában, milyen adatot kell javítani.A szűréseknél és az oltásoknál fontos, hogy egy TAJ szám (egy paciens) a vizsgált időszakban csak egyszer számít, tehát pl. a65 éven felülieknél, ha a beadott influenza oltás az előző oltáshoz képest kevesebb mint 1 évvel történik, azt az OEP nem veszi figyelembe. Ugyan ez igaz a szűrésekre, ha évente kell szűrni, akkor ez akkor jó, ha a két elvégzett szűrés között legalább egy nappal több, mint egy év telik el. Az ilyen szűrések esetén a visual Ixdoki egyébként nem is kínálja fel az adott szűrést elvégzendőként, amíg az egy év le nem telik. Mindkét indikátornál nagy segítség lehet a háziorvosi ellátáshoz bekapcsolható szűrés panel, ahol ezek az indikátorok csak akkor mutatja a program pirossal az adott indikátort, ha a szükséges oltás, illetve szűrés a vizsgált időszakban (pl. egy év) nem történt meg. Ha ez az idő kevesebb mint egy év, akkor nincs ilyen figyelmeztetés.
Gyerek és vegyes körzetek esetén célszerű a jelentéseket újra küldeni. Ennek oka, hogy az indikátorok adatainál TAJ számot vesz figyelembe az OEP, így a még az anya képzett TAJ számával beírt adatok nem kerülnek be a rendszerbe. Amikor a pici megkapja a TAJ számot, akkor őt a praxisból a képzett TAJ számmal ki kell jelenteni, a törzsadatoknál át kell írni a TAJ-t a megfelelőre, majd újra, a következő kartonszámra felvenni (ugyan azt a gyereket, nem szabad újat felvenni!!). Minden hónap elején érdemes nem csak az akkor esedékes B300-as jelentést beküldeni, hanem az előző hónapok jelentéseit is lecserélni, mert így lehet aktualizálni azoknak a pacienseknek az ellátási adatait, akik ezekben a hónapokban kaptak tényleges TAJ számot. Ez fontos pl. a Colecalciferol indikátor esetén. Viszont a képzett TAJ-ra felírt tápszer, ami eddig nem került be a pacienshez így be fog kerülni, így azt az indikátort ronthatja.