hosi
  • hosi
  • Veterán (Szint 20 - Max) Topic Starter
Monday, October 13, 2008 2:53:36 PM
Visszatérő probléma, hogy az eltárolható gyógyszerlistákban (th.lap, előző) "megváltoznak" a készítmények jogcímei, azaz az eddig pl. eü.rendeletre adott készítmény általános jogcímre íródik, holott nem került ki a támogatotti körből.

Ennek oka a következő:

A gyógyszertörzset az OEP havonta frissíti. Ez a frissítés csak a támogatott gyógyszereket tartalmazza. Ebben többek között benne van a készítmény TTT kódja is, ami egy egyedi azonosítója a készítménynek (ezt kell pl.jelenteni). Igen sok esetben amikor megváltoztatják egy készítmény nevét, új TTT kódot kap és a régi "kikerül" a támogatotti körből. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a régi TTT kód (és az egész készítmény) törölt lesz, az új pedig érvényes. Sajnos nem áll rendelkezésünkre olyan adat, ami alapján egy-az-egyben meg tudnánk feletetni az új készítményt a régivel. A listákban megkülönböztető színnel jelennek meg a kikerült készítmények. Szürke háttérben van, ha törölt és világoskék kocka van előtte ha nem támogatott. Természetesen ezen készítmények nem adhatók emelt jogcímekre ezért a program "visszaminősíti" általánosra.

Keressük a megoldás lehetőségét erre a problémára is.

Hostyánszki László
Bakos J
  • Bakos J
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Thursday, February 5, 2009 12:13:58 PM
T. Infomix!

A gyógyászati segédeszköz törzsben találtam egy kis hibát. Az antidecubitus matracoknál tévesen szerepel a felírási jogosultság. Eddig valóban csak szakorvosi javaslatra írhatta a háziorvos (ahogy most a programban szerepel), de mostanra ez megváltozott. A legujabb tb gyógyászati segédeszköz törzsben már a háziorvos önállóan is írhatja. Ugyanez érvényes az egyszerű járobotok felírására (pl Gradus 2 járóbot). Kérem ennek javítását.

Köszönettel : Dr Bakos János

Varga Sándor
Thursday, February 5, 2009 4:12:48 PM
Az 1.26.5-ös verzió tartalmazza az új segédeszközöket, ebben már jól szerepelnek a felírhatóságok.
Varga Sándor
Varga Sándor
Wednesday, March 25, 2009 12:22:18 PM
Jogcím változások 2009. április 1.-től

A 2009.04.01-től érvényes gyógyszertörzs feldolgozása során tapasztalt változásokról szeretnénk előzetesen tájékoztatni minden felhasználónkat.

A 32/2004.(IV. 26.) ESzCsM rendelet alapján 2009. április 1.-től hatályát veszti az EÜ50 százalékos támogatási kategória 1/a1. és 1/a2. pontja, az EÜ70 százalékos támogatási kategória 3. pontja és az EÜ90 százalékos támogatási kategória 9/a. és 9/b. pontja, amely 147 gyógyszert érint. A 2009. április 1. előtt Eü.tér.köt. jogcímen felírásra került gyógyszerek 2009. április 30.-ig válthatók be.

A változásban szereplő pontok részletes leírását és az érintett készítményeket megtalálja a portálunkon

Varga Sándor
Varga Sándor
Friday, April 3, 2009 1:30:13 PM
Megjelent az orvosi vények formátumáról illetve a vényellátás a változásairól szóló tájékoztató.

A leírás tartalmazza mind a formai változásokat, mind a vény rendeléssel kapcsolatos információkat.

A leírás utolsó oldalán az új vény megtekinthető.

A vény tájékoztató részletes leírását a portálunkon, vagy ide kattintva  olvashatja.

Varga Sándor
Varga Sándor
Thursday, April 9, 2009 5:17:49 PM
Megjelent a 9/2009. (IV. 8.) EüM rendelet

- a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESzCsM rendelet,

- az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet,

- a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet,

- valamint a gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól szóló 53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet módosításáról.

A részleteket elolvashatják a portálunkon. 

Varga Sándor
Kharon
Thursday, July 30, 2009 2:47:02 PM
Tisztelet Felhasználóink!

Az alábbi tájékoztatást kaptuk az OEP-től:

OEP wrote:

Tisztelt Felhasználó!

A Livial 2,5 mg tabletta 28x és 3x28 készítmények adminisztratív hiba folytán 2009. augusztus 1-jével elvesztették normatív 25%-os támogatásukat. A 2009. szeptember 1-jével hatályba lépő gyógyszertörzsben a támogatotti státuszuk visszaállításra kerül.

Tisztelettel:

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Az augusztusi gyógyszertörzs holnap déltől letölthető lesz valamennyi programunkhoz!

Schukkert
Thursday, August 6, 2009 2:07:35 PM
Gyógyászati segédeszköz rendelésével van gondom!

Minden esetben alá kell iratni a beteggel a NYILATKOZAT-ot, hogy

" Kihordási időn belül gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatással nem lett kiváltva. Az eszköz a rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas volt, és a terápiás vagy ellátási célt elérte? : - IGEN"

A recept írásakor ezt a szöveget szeretném a recept aljára, a pecsét mellé- fölé rányomtatni. Így a betegnek nem kéne harmadszor is aláírni a receptet! Ezt sajnos nem tudom megoldani. Az infomix által nyújtott "NYilatkozat" nem felel meg a rendeltetésének,

1.) nem elégséges a szöveg,

2.)nem tudom hova nyomtatni! ( Külön receptet erre nem használhatok, a recept hátuljára nyomtatva sem jó, )

3.)még egy aláírás (harmadik) kell a receptre

Az infomix által nyújtott "NYilatkozat" karbantartását nem engedi a program.

Az infomix által nyújtott "Tájékoztató" ugyan karban tartható, de mégsem lehet kinyomtatni, ha én felveszek egy új szöveget.

Ennek megoldását kérem a fejlesztőktől.

rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Thursday, August 6, 2009 2:51:26 PM
Dr. Schukkert Évának: A kérését továbbítottam a fejlesztés felé, megvizsgálják a beépíthetőségét.
dr.mile.gyula@gmail.com
Thursday, August 6, 2009 3:17:36 PM
Schukkert wrote:

Gyógyászati segédeszköz rendelésével van gondom!

Minden esetben alá kell iratni a beteggel a NYILATKOZAT-ot, hogy

" Kihordási időn belül gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatással nem lett kiváltva. Az eszköz a rendeltetésének megfelelő használatra alkalmas volt, és a terápiás vagy ellátási célt elérte? : - IGEN"

A recept írásakor ezt a szöveget szeretném a recept aljára, a pecsét mellé- fölé rányomtatni. Így a betegnek nem kéne harmadszor is aláírni a receptet! Ezt sajnos nem tudom megoldani. Az infomix által nyújtott "NYilatkozat" nem felel meg a rendeltetésének,

1.) nem elégséges a szöveg,

2.)nem tudom hova nyomtatni! ( Külön receptet erre nem használhatok, a recept hátuljára nyomtatva sem jó, )

3.)még egy aláírás (harmadik) kell a receptre

Az infomix által nyújtott "NYilatkozat" karbantartását nem engedi a program.

Az infomix által nyújtott "Tájékoztató" ugyan karban tartható, de mégsem lehet kinyomtatni, ha én felveszek egy új szöveget.

Ennek megoldását kérem a fejlesztőktől.

Én ezt úgy oldottam meg, hogy a Megjegyzés ablakba a th. lapon - sablonba felvéve karbantartással - a gy.s. esetében berögzítem. Így az történik amit Te is akarsz.:minden felírásnál a recepten rajta van a kívánt szöveg és a beteg azt alá is írja akár a vény átvételekor akár a kiváltásakor.

medicum
Friday, August 7, 2009 1:11:06 AM
Ismételten beleszólok az érdekes társalgásba.

Szeretném látni gyógyszertörzsben a nem támogatott gyógyszerek árait is. Amit nem szeretnék látni: a nem létező kiszerelésű gyógyszereket. Gondkoljátok ez megoldható? (Ha ez csak nekem lenne segítség, akkor többet nem szólok miatta.) Üdv

Varga Sándor
Friday, August 7, 2009 9:42:17 AM
medicum wrote:

Ismételten beleszólok az érdekes társalgásba.

Szeretném látni gyógyszertörzsben a nem támogatott gyógyszerek árait is. Amit nem szeretnék látni: a nem létező kiszerelésű gyógyszereket. Gondkoljátok ez megoldható? (Ha ez csak nekem lenne segítség, akkor többet nem szólok miatta.) Üdv

A gyógyszertörzsben azokat a készítményket és árakat tudjuk, és csak azokat szabad szerepeltetnünk, amelyek az OEP által közzétett publikus gyógyszertörzsben - PUPHA - megtalálhatóak.

Az abban szereplő adatoktól a szoftverminősítésről szóló rendelet értelmében nem térhetünk el. Tehát, ami abban szerepel készítmény, azt nekünk is szerepeltetni kell, amelyik készítménynek a PUPHA-ban nincs ára, ott mi ezen nem módosíthatunk.

Varga Sándor
Somogyi László
Saturday, August 8, 2009 10:50:45 AM
vargas wrote:

medicum wrote:

Szeretném látni gyógyszertörzsben a nem támogatott gyógyszerek árait is. Amit nem szeretnék látni: a nem létező kiszerelésű gyógyszereket. Gondkoljátok ez megoldható? (Ha ez csak nekem lenne segítség, akkor többet nem szólok miatta.) Üdv

.... és csak azokat szabad szerepeltetnünk, ....

Az abban szereplő adatoktól a szoftverminősítésről szóló rendelet értelmében nem térhetünk el. Tehát, ami abban szerepel készítmény, azt nekünk is szerepeltetni kell, amelyik készítménynek a PUPHA-ban nincs ára, ott mi ezen nem módosíthatunk.

Szerintem nagyon sok mindenkinek gond medicum észrevétele!

A jogszabály még mindig előírja, hogy a háziorvosnak tájékoztatnia kell a pácienst az árakról.

Ennek a törvényi kötelezettségének a háziorvos nem tud eleget tenni.

A törvény a patikusnak is előírja ezt, ő eleget tud tenni, ő látja az árakat.

Sokszor jön vissza patikából páciens emiatt, jó esetben zavartan, rossz esetben hőbörögve!

Tényleg igaz, hogy "nem szabad" szerepeltetni ezeket a gyógyszerárakat? Akkor megint az van, hogy egyik jogszabályalkotó balkéz nem tudja mit csinál a másik bal.

Kérdés: esetleg megoldható lenne-e úgy a probléma, hogy nem módosítani és beleírni a PUPHA listába, de mellétenni egy tájékoztató középárat ezekről a gyógyszerekről? Tehát nem módosítani az oep listáját, hanem plusz információt odatenni, külön adatbázis külön ablak csak kérésre. Ezt csak szabad nem?

Varga Sándor
Wednesday, August 12, 2009 11:36:56 AM
Somogyi László wrote:

Sajnos ezekről az árakról információnk sincs. Itt egy ún. maximált ár adható meg, amiről azoknál a készítményeknél, ahol jelenleg nincs ár, több mint két éve nem kaptunk adatot. Sajnos nem tudom a patikák ezt az információt honnan kapják.

Varga Sándor
Schukkert
Thursday, August 13, 2009 11:10:01 AM
A gyógyászati segédeszközök rendelése 2009.08.16-től alapjaiban változik

(felírhatóság, javaslatok, mennyiségek, stb.).

A fenti információt kaptuk. Mikor kell a programot frissíteni?

Kharon
Thursday, August 13, 2009 11:15:16 AM
A gyógyszer- és segédeszköztörzs változását a már megszokott időpontban, az érvénybe lépése előtti utolsó munkanapon letöltheti minden felhasználónk az általa megszokott módon. Ez azt jelenti, hogy a holnapi (2009. 08. 14.) napon letölthetővé válik minden programunkhoz a frissítés.
Kharon
Tuesday, September 1, 2009 10:59:08 AM
Itt is megjegyezném, hogy a frissítések napján gyakorlatilag nem lehetséges a letöltés munkaidőben. Ez azért kissé felháborít, főleg úgy, hogy homokórázik akár 10 percen keresztül is. Legalább lehessen megszakítani a próbálkozást, anélkül, hogy utána dbf hibát jelezzen a program indításkor! Ugyanis most ez történt. Nem hiszem el, hogy nem lehet erre megoldást találni. Eleget fizetünk a cégnek, béreljenek egy tárhelyet a frissítéseknek, hogy mindenkinek elérhető legyen megfelelő sebességgel!
Varga Sándor
Tuesday, September 1, 2009 11:25:53 AM
kaprinai wrote:

Itt is megjegyezném, hogy a frissítések napján gyakorlatilag nem lehetséges a letöltés munkaidőben. Ez azért kissé felháborít, főleg úgy, hogy homokórázik akár 10 percen keresztül is. Legalább lehessen megszakítani a próbálkozást, anélkül, hogy utána dbf hibát jelezzen a program indításkor! Ugyanis most ez történt. Nem hiszem el, hogy nem lehet erre megoldást találni. Eleget fizetünk a cégnek, béreljenek egy tárhelyet a frissítéseknek, hogy mindenkinek elérhető legyen megfelelő sebességgel!

A hétvégén kollégáim módosítottak a portálunkon ennek érdekében. A megváltoztatott eléréssel, csak ma közel 500 letöltés/frissítés történt meg a visual Ix rendszerekhez. A tegnap feltett új törzseket már kb. 1300 felhasználónk töltötte le. Természetesen tudjuk, hogy további bővítésekre van szükség, ennek érdekében jelenleg folyamatban van egy nagy léptékű hardveres bővítés is, mely terveink szerint még ebben a hónapban befejeződik. Reméljük ezzel megszünnek az ilyen jellegű problémák.

Varga Sándor
Varga Sándor
Tuesday, September 1, 2009 1:54:34 PM
Több felhasználónk is jelezte, hogy az EÜ 70 /9a4 és az EÜ70/9a5 eü pontokhoz nincs kiválasztható szakvizsga a szeptember 1.-től érvényes publikus törzsben.

Az OEP felé jeleztük a problémát, várjuk a visszajelzésüket.

Varga Sándor
Varga Sándor
Wednesday, September 2, 2009 10:17:09 AM
Most érkezett értesítés:

"A 2009. szeptember 1-jével életbe lépett PUPHA adatbázis SZAKVHOZZAR táblájában néhány eü. pontról lemaradt a szakvizsgakódok hozzárendelése. Tekintettel arra, hogy a visszajelzések a végleges adatbázis kikerülése után érkeztek, és a hibák csak a SZAKVHOZZAR táblát érintik, nem publikáltunk új PUPHA adatbázist a gyógyszeroldalon, hanem csak a SZAKVHOZZAR tábla javítását. Arra kérjük az orvosi szoftvereket üzemeltetőket, hogy a javított táblával frissítsék szoftvereiket, hogy az arra jogosult szakorvosok illetve háziorvosok fennakadás nélkül tudják rendelni az érintett gyógyszereket. Az automatikus letöltés oldalon viszont a teljes gyógyszeradatbázist frissítettük (pupha_kozos.zip), onnan is frissíthetik adatbázisukat.

Üdvözlettel,

Ártámogatási Informatikai Osztály"

A kollégáink már dolgoznak a fent említett törzs alapján az újabb frissítés elkészítésén. Az elkészülte után mindenkit értesítünk a letölthetőségről.

Varga Sándor
Varga Sándor
Wednesday, September 2, 2009 10:55:20 AM
Átvizsgáltuk az OEP által felrakott új adatokat, abban még mindig van 5 olyan EÜ pont, amihez nincs szakvizsgakód. Az információt jeleztük az OEP felé, várjuk a következő javítást.
Varga Sándor
Varga Sándor
Wednesday, September 2, 2009 12:26:43 PM
Elkészült az új törzset tartalmazó frissítés, hamarosan letölthető lesz a portálunkról. Az egyes rendszerekhez tartozó frissítésekről az azokat használók külön értesítő emailt kapnak a felkerüléskor.

Sajnos az előző hozzászólásban jelzett 5 Eü ponthoz nem érkezett még semmilyen válasz az OEP-től, így azok nem kerültek javításra. Ezek részletesen:

- EÜ100 7/a Transzplantált beteg részére (BNO: Z94.0; Z94.1; Z94.2; Z94.4; Z94.8) az adott készítmény alkalmazási előírásában szereplő javallatokban a beavatkozást végző intézmény szakorvosa, az adott terület szakorvosa vagy javaslatuk alapján - a javaslat keltétől számított egy évig - a háziorvos, házi gyermekorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

- EÜ100 8/g1 Meghatározott endokrinológiai tünetek [hyperprolactinaemia (BNO: E22.1), infertilitás (BNO: N97), acromegalia (BNO: E22.0), galaktorrhoea (BNO: N64)], illetve prolactinoma (BNO: D35.2) kezelésére az érintett szerv vagy szervrendszer lokalizációja szerint illetékes szakorvos vagy javaslata alapján - a javaslat keltétől számított egy évig - a háziorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

- EÜ100 8/g2 A 8. g) 1. pont szerinti esetekben, dokumentált bromocriptin rezisztencia, illetve intolerancia esetén az érintett szerv vagy szervrendszer lokalizációja szerint illetékes szakorvos vagy javaslata alapján - a javaslat keltétől számított egy évig - a háziorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

- EÜ90 12 A szervtranszplantált (BNO: az adott szervtranszplantáció kódja), vagy más patogenetikus ok miatt immunszupprimált (BNO: D84.9) beteg részére vírus és gombafertőzés esetén a diagnózis szerint illetékes szakorvos vagy javaslata alapján - a javaslat keltétől számított egy évig - a háziorvos, házi gyermekorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

- EÜ90 20/a Autoimmun betegségben (BNO: az alapbetegség kódja) - beleértve a Crohn-betegséget (BNO: K50.9), colitis ulcerosát (BNO: K51.9), rheumatoid arthritist (BNO: M05, M06.0, M06.1, M06.8, M06.9, M08.0, M08.2, M08.3, M08.4) - szenvedő beteg részére az adott szakterület szakorvosa vagy javaslata alapján - a javaslat keltétől számított egy évig - a háziorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

Varga Sándor
rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Thursday, January 14, 2010 9:54:21 AM
Több felhasználónk jelezte hogy nem találták a NEPLIT EASYHALER nevű gyógyszereket.

2010. januártól az OEP PUPHA törzsben BUDESONID EASYHALER néven taláhatóak ezek a készítmények.

Gál Andi
Thursday, January 14, 2010 12:23:20 PM
Azt szeretném kérdezni,ha egy 3 komponensű magisztrális kenőcsöt berakok a gépbe,akkor az mi alapján fog vonalkódot kapni?Illetve kérdeni szeretném még,hogy inzulinos cukorbetegnek alkoholt hogyan tudok felírni?Köszönöm!
dr.mile.gyula@gmail.com
Thursday, January 14, 2010 12:50:08 PM
Törökbálint wrote:

Azt szeretném kérdezni,ha egy 3 komponensű magisztrális kenőcsöt berakok a gépbe,akkor az mi alapján fog vonalkódot kapni?Illetve kérdeni szeretném még,hogy inzulinos cukorbetegnek alkoholt hogyan tudok felírni?Köszönöm!

Tudomásom szerint alkohol nem írható fel. Egyébként meg magisként feléve.

Gál Andi
Thursday, January 14, 2010 12:56:56 PM
dr.mile.gyula@gmail.com wrote:

Törökbálint wrote:

Azt szeretném kérdezni,ha egy 3 komponensű magisztrális kenőcsöt berakok a gépbe,akkor az mi alapján fog vonalkódot kapni?Illetve kérdeni szeretném még,hogy inzulinos cukorbetegnek alkoholt hogyan tudok felírni?Köszönöm!

Tudomásom szerint alkohol nem írható fel. Egyébként meg magisként feléve.

Köszönöm!És pl.egy keverék kenőcs?Refrigerans+Nizoral+Hydrosum?Mit tartalmaz ilyenkor a vonalkód?Ha igy van felvéve magisként!

hosi
  • hosi
  • Veterán (Szint 20 - Max) Topic Starter
Thursday, January 14, 2010 1:23:26 PM
Törökbálint wrote:

És pl.egy keverék kenőcs?Refrigerans+Nizoral+Hydrosum?Mit tartalmaz ilyenkor a vonalkód?Ha igy van felvéve magisként!

Magisztrális készítmény esetében a vonalkódba a TTT kód részt 0-ákkal tölti fel a rendszer (a specifikációnak megfelelően). Az egyéb adatok (orvos pecsétszáma, jogcím, kiállítás dátuma, stb.) azonban ilyen esetben is benne vannak. Tehát a vonalkód természetesen továbbra is értelmezhető marad a patikai rendszerek számára.

Hostyánszki László
Gál Andi
Thursday, January 14, 2010 1:24:45 PM
hosi wrote:

Törökbálint wrote:

És pl.egy keverék kenőcs?Refrigerans+Nizoral+Hydrosum?Mit tartalmaz ilyenkor a vonalkód?Ha igy van felvéve magisként!

Magisztrális készítmény esetében a vonalkódba a TTT kód részt 0-ákkal tölti fel a rendszer (a specifikációnak megfelelően). Az egyéb adatok (orvos pecsétszáma, jogcím, kiállítás dátuma, stb.) azonban ilyen esetben is benne vannak. Tehát a vonalkód természetesen továbbra is értelmezhető marad a patikai rendszerek számára.

Nagyon szépen köszönöm!

durmol
Thursday, January 14, 2010 8:03:32 PM
Javaslat ellenére a program nem engedi kedvezménnyel felírni a KVENTIAX 25 MG FILMTABLETTA 60x-t.

OEP honlapról kimásolt adatok értelmezésem szerint azt jelentik, hogy nem csak csak szakorvos írhatná fel, hanem háziorvos is. Tévedek?

210230057 OGYI-T-20471/07 KVENTIAX 25 MG FILMTABLETTA 60x(buborékfóliában)

N05AH04 quetiapin 412 3,75 3455 3627,75 4508 1202,13

NOMIN 0 0 4508 0 0 4508

NOMIN 100 4208 300 10/a2,10/b3 1 20100101 50505

dr.mile.gyula@gmail.com
Friday, January 15, 2010 8:17:33 AM
durmol wrote:

Javaslat ellenére a program nem engedi kedvezménnyel felírni a KVENTIAX 25 MG FILMTABLETTA 60x-t.

OEP honlapról kimásolt adatok értelmezésem szerint azt jelentik, hogy nem csak csak szakorvos írhatná fel, hanem háziorvos is. Tévedek?

210230057 OGYI-T-20471/07 KVENTIAX 25 MG FILMTABLETTA 60x(buborékfóliában)

N05AH04 quetiapin 412 3,75 3455 3627,75 4508 1202,13

NOMIN 0 0 4508 0 0 4508

NOMIN 100 4208 300 10/a2,10/b3 1 20100101 50505

Én ezt találtam :

Kiemelt, indikációhoz kötött támogatással rendelheti:

10/a2. Schizophrenia, schizotypiás és paranoid (delusiv) rendellenességek (BNO: F20-29) diagnózisa esetén a 10. a) 1. pontban felsorolt szerekre dokumentáltan nem reagáló, vagy ezeket a szereket nem toleráló betegek részére monoterápiában - kivéve, ha az orvos a kombinált antipszichotikus terápia szükségességét megfelelően dokumentálja - a pszichiáter szakorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

10/b3. Mánia (BNO: F30.1, F30.2, F31.1, F31.2, F31.6) diagnózisa esetén a 10. b) 1.-10. b) 2. pontban felsorolt szerekre dokumentáltan nem reagáló, vagy ezeket a szereket nem toleráló beteg részére a pszichiáter szakorvos az OEP által közleményben közzétett gyógyszereket.

"Eü.emelt" jogcímen, emelt, indikációhoz kötött támogatással nem rendelhető.

Users browsing this topic