palenkascs
Wednesday, November 16, 2016 8:52:35 AM
Originally Posted by: drbeata 

Tiszetlt Fejlesztők!

A lőfegyvervizsgálati vélemény kinyomtatásakor rákérdez a program, hogy a szig szám a személyi lapon tárolható-e. Kérem, ha ezt megengedem, akkor a következő nyomtatványra automatikusan emelje rá a szig számot! Most mindig újra be kell írni.

Javasolnám továbbá, hogy ne lehessen a szig szám rublikába itt sem kis betűt írni, mint a jogosítványnál.

Köszönettel: Mező Beáta

Köszönjük az észrevételt és javaslatot a Lőfegyver alkalmassági és az üzemorvosi alkalmassági vélemény kinyomtatása kapcsán.

A leírtakat átnézzük, összefoglalva elküldjük a fejlesztő kollégáknak és megnézik, hogy megoldhatóak-e a kérések.

drbeata
Wednesday, January 11, 2017 10:32:28 AM

Tisztelt Fejlesztők!

Alkalmassági vizsgálatnál kérném lehetővé tenni, hogy az alkalmasság érvényességén belül ne lehessen újabb vizsgálatot rögzíteni, csak rákérdezés után!

Ezzel kiküszöbölhető lenne az alkalmasság ugyanazon napon ismételt rögzítése (velem már többször is előfordult), illetve elkerülhető lenne, hogy a páciens pl a két éves érvényességi idő ellenére egy év múlva jöjjön, a cég pedig fölöslegesen fizessen. (Ez most fordult elő velem.

Köszönettel: Mező Beáta

K Bálint
Wednesday, January 11, 2017 4:27:58 PM

Köszönjük észrevételét! Megvizsgáljuk a fejlesztő kollégákkal, és amennyiben fejleszthető, akkor a következő verziók valamelyikében publikálva lesz a változtatás. Addig is szíves türelmét kérjük.

drbeata
Sunday, January 22, 2017 11:33:21 AM
A beszámoló jelentésben a jogosítvány és lőfegyvertartáshoz elvégzett vizsgálatok mindenütt:0

A lőfegyvervizsgálatok számát meg lehet találni, de a jogosítvánnyal kapcsolatosan csak a lejárt ill. lejáró jogosítványokról kaphatunk egyebütt információt.

Javaslom, hogy a beszámoló jelentésbe ezentúl automatikusan kerüljönek be ezek az adatok.

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

K.Gábor
Monday, January 23, 2017 10:03:18 AM

Köszönjük észrevételét, a legújabb OSAP dokumentum még nincs benne a rendszerben, a bekerülésekor ezt is meg fogjuk vizsgálni!

K.Gábor
Monday, January 23, 2017 4:09:34 PM
Originally Posted by: drbeata 

A beszámoló jelentésben a jogosítvány és lőfegyvertartáshoz elvégzett vizsgálatok mindenütt:0

A lőfegyvervizsgálatok számát meg lehet találni, de a jogosítvánnyal kapcsolatosan csak a lejárt ill. lejáró jogosítványokról kaphatunk egyebütt információt.

Javaslom, hogy a beszámoló jelentésbe ezentúl automatikusan kerüljönek be ezek az adatok.

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

Megvizsgáltuk a programot és csak azok számolódnak bele a listába amelyeket az Üzem/Üzemorvosi ellátás menüpont alatt vittek fel.Pontosabban azok az ellátások ahol az 5 Gépjármű alkalmasság vagy a 6 Lőfegyver alkalmasság ki volt pipálva.

drbeata
Thursday, February 16, 2017 12:46:42 PM
Originally Posted by: K.Gábor 

A választ értem. Javasolnám akkor, hogy ez NE ÍGY LEGYEN! Sajnálatos módon az újabb pipálás nem hiszem, hogy belefér az időnkbe. Van olyan eset, hogy ilyenkor az üzemorvosi ellátás ablakot NEM NYITJUK MEG. Hiszen a státusz külön van.

Tegyék kérem lehetővé, hogy erre ne legyen szükség!

A statisztikai leetőségek között Önök találtak erre kilistázási lehetőséget?

Köszönettel: Mező Beáta

drbeata
Thursday, February 16, 2017 12:50:17 PM
Tavaly november óta ezek a kérdések maradtak megválaszolatlanul (egyre több). Kérem valaki olvassa el, és regáljon valamit!

Tisztelt Fejlesztők!

Alkalmassági vizsgálatnál kérném lehetővé tenni, hogy az alkalmasság érvényességén belül ne lehessen újabb vizsgálatot rögzíteni, csak rákérdezés után!

Ezzel kiküszöbölhető lenne az alkalmasság ugyanazon napon ismételt rögzítése (velem már többször is előfordult), illetve elkerülhető lenne, hogy a páciens pl a két éves érvényességi idő ellenére egy év múlva jöjjön, a cég pedig fölöslegesen fizessen. (Ez most fordult elő velem.

Fejlesztői kéréssel fordulok Önökhöz. Szerettem volna kinyomtatni azon betegeket akik II típusu azaz hivatásos jogosítvánnyal rendelkeznek, de ezt a program nem teszi lehetővé. Kérem segítsenek, mert ez fontossá vált az alvási apnoe kiszűrésében.

Felhasználói kérés alapján a labor kérésnél meg lehet adni a beállításoknál a fogaskerekes

részben, hogy a hálózat alapból ki legyen kapcsolva, és akkor kapcsolja be a felhasználó, amikor

szükséges.

Ez mit is jelent magyarul, felhasználó szemszögből?

A lőfegyvervizsgálati vélemény kinyomtatásakor rákérdez a program, hogy a szig szám a személyi lapon tárolható-e. Kérem, ha ezt megengedem, akkor a következő nyomtatványra automatikusan emelje rá a szig számot! Most mindig újra be kell írni.

Javasolnám továbbá, hogy ne lehessen a szig szám rublikába itt sem kis betűt írni, mint a jogosítványnál.

Az üzemorvosi ellátás ablakból az alkalmassági vélemény kinyomtatását kérem figyelmeztetéssel megszakítani, amennyiben nincsen az alkalmasság mező kitöltve! (biztosan nyomtatni szeretné???)

Fejlesztői kérésem lenne. A fer programban a páciensválasztó ablakban láthatóvá tennék a munkakört?

Most a kötelezővé vált OSAS szűrés miatt jó lenne látni, ki a sofőr.

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

FMilan
Thursday, February 16, 2017 1:42:05 PM

A kéréseket továbbítottam a fejlesztő kollégák felé, amint meg tudják válaszolni a kérdések megvalósíthatóságát, jelezni fogjuk.

A laboros szöveg pedig annyit takar, hogy amennyiben van webes (azaz hálózatos) kommunikációja egy adott szakrendelővel/laborral, akkor lehetőség van oda a beutalót/laborkérést elektornikusan is küldeni, erre szolgál a hálózat opció, amelyet be tud kapcsolni ezzel a beállítási lehetőséggel.

FMilan
Thursday, February 16, 2017 2:51:46 PM
Originally Posted by: drbeata 

Originally Posted by: K.Gábor 

Originally Posted by: drbeata 

A beszámoló jelentésben a jogosítvány és lőfegyvertartáshoz elvégzett vizsgálatok mindenütt:0

A lőfegyvervizsgálatok számát meg lehet találni, de a jogosítvánnyal kapcsolatosan csak a lejárt ill. lejáró jogosítványokról kaphatunk egyebütt információt.

Javaslom, hogy a beszámoló jelentésbe ezentúl automatikusan kerüljönek be ezek az adatok.

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

Megvizsgáltuk a programot és csak azok számolódnak bele a listába amelyeket az Üzem/Üzemorvosi ellátás menüpont alatt vittek fel.Pontosabban azok az ellátások ahol az 5 Gépjármű alkalmasság vagy a 6 Lőfegyver alkalmasság ki volt pipálva.

A választ értem. Javasolnám akkor, hogy ez NE ÍGY LEGYEN! Sajnálatos módon az újabb pipálás nem hiszem, hogy belefér az időnkbe. Van olyan eset, hogy ilyenkor az üzemorvosi ellátás ablakot NEM NYITJUK MEG. Hiszen a státusz külön van.

Tegyék kérem lehetővé, hogy erre ne legyen szükség!

A statisztikai leetőségek között Önök találtak erre kilistázási lehetőséget?

Köszönettel: Mező Beáta

Sajnos ennek módosítására a programban nincs lehetőség, ahhoz alapjaiban kellene módosítani a teljes programot, megértését köszönjük.

drbeata
Friday, March 10, 2017 11:31:40 AM
Originally Posted by: FMilan 

Ezt nagyon sajnálom.

Dr. Bajusz
Tuesday, March 14, 2017 10:14:45 AM
A dolgozók értesítését végző, e-mailt küldő bővítménnyel kapcsolatban érdeklődnék.

A kérdésünk/kérésünk az lenne, hogy amennyiben van rá lehetőség, tegyék megoldhatóvá, hogy egy vállalati osztályhoz több e-mail címet is be lehessen állítani, hogy az illetékes kolléga távolléte esetében egy helyettes alkalmazottunk is megkaphassa az értesítést. Amennyiben már van ilyenre lehetőség, kérem tájékoztassanak a módjáról.

Válaszukat előre is köszönöm!

palenkascs
Tuesday, March 14, 2017 11:48:03 AM
Originally Posted by: Dr. Bajusz 

A dolgozók értesítését végző, e-mailt küldő bővítménnyel kapcsolatban érdeklődnék.

A kérdésünk/kérésünk az lenne, hogy amennyiben van rá lehetőség, tegyék megoldhatóvá, hogy egy vállalati osztályhoz több e-mail címet is be lehessen állítani, hogy az illetékes kolléga távolléte esetében egy helyettes alkalmazottunk is megkaphassa az értesítést. Amennyiben már van ilyenre lehetőség, kérem tájékoztassanak a módjáról.

Válaszukat előre is köszönöm!

Jelenleg nincs lehetőség több mail cím megadására, így a kérésüket megnézzük, hogy fejleszthető-e, és ha igen, akkor milyen megoldással.

dr. Fekete György
Tuesday, March 28, 2017 4:09:38 PM
Tisztelt Fejlesztők!

Korábbi levelezésünkre és telefonon történt megbeszélésünkre hivatkozva, érdeklődni szeretnék, hogy mikorra várható a többes e-mail cím megadásának lehetősége a partner munkahelyek karbantartása menüben?

üdvözlettel

dr. Fekete György

dr. Fekete György
Tuesday, April 18, 2017 2:03:04 PM
Originally Posted by: dr. Fekete György 

Tisztelt Fejlesztők!

Korábbi levelezésünkre és telefonon történt megbeszélésünkre hivatkozva, érdeklődni szeretnék, hogy mikorra várható a többes e-mail cím megadásának lehetősége a partner munkahelyek karbantartása menüben?

üdvözlettel

dr. Fekete György

Tisztelt Fejlesztők!

Tisztelt Csizmadia Úr!

Többszöri telefonon és e-mailben kért fejlesztéssel kapcsolatban megbízónk (Tyco Electronics Hungary Kft) kérésére ismételten kérem szíves válaszukat, illetve a legközelebbi fejlesztésbe(május) a megoldást.

üdvözlettel

dr. Fekete György

ui.: remélem jól használom a levelezést, kérnék erre is visszajelzést

FMilan
Tuesday, April 18, 2017 2:34:01 PM
Utána érdeklődtem a fejlesztő kollégáknál, a módosítás a hó végén kiadásra kerülő verzióban megtalálható lesz.

Originally Posted by: dr. Fekete György 

Originally Posted by: dr. Fekete György 

Tisztelt Fejlesztők!

Korábbi levelezésünkre és telefonon történt megbeszélésünkre hivatkozva, érdeklődni szeretnék, hogy mikorra várható a többes e-mail cím megadásának lehetősége a partner munkahelyek karbantartása menüben?

üdvözlettel

dr. Fekete György

Tisztelt Fejlesztők!

Tisztelt Csizmadia Úr!

Többszöri telefonon és e-mailben kért fejlesztéssel kapcsolatban megbízónk (Tyco Electronics Hungary Kft) kérésére ismételten kérem szíves válaszukat, illetve a legközelebbi fejlesztésbe(május) a megoldást.

üdvözlettel

dr. Fekete György

ui.: remélem jól használom a levelezést, kérnék erre is visszajelzést

drbeata
Thursday, June 15, 2017 11:37:15 AM
Szakvélemény a foglalkoztathatóságról nyyomtatványt nem tudok a programból nyomtatni.

Az "alk. vél. 16sz" fülre kattintva nekem csak a 4,3-as pontig nyomtatni.

Én csinálok valamit rosszul?

Üdvözlettel: Mező Beáta

FMilan
Thursday, June 15, 2017 12:00:36 PM
Az csak az első oldal a 2x2 oldalas nyomtatványból.

Ez úgy néz ki, hogy bejön egy oldal, ott meg kell nyomni a nyomtatás gombot, majd bejön a következő oldal, ott megint meg kell nyomni a nyomtatás gombot, így végig a 4 oldalra, ekkor mindnek ki kell hogy nyomtatódjon.

Originally Posted by: drbeata 

Szakvélemény a foglalkoztathatóságról nyyomtatványt nem tudok a programból nyomtatni.

Az "alk. vél. 16sz" fülre kattintva nekem csak a 4,3-as pontig nyomtatni.

Én csinálok valamit rosszul?

Üdvözlettel: Mező Beáta

pharmacybt
Thursday, June 15, 2017 5:24:17 PM
Tisztelt Infomix!

Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet kilistázni egy adott időpontban elhunytak halálának okait!

K Bálint
Friday, June 16, 2017 2:11:15 PM
Originally Posted by: pharmacybt 

Tisztelt Infomix!

Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet kilistázni egy adott időpontban elhunytak halálának okait!

Az Visual Ixfer programban nem lehet ilyen listát készíteni. A háziorvosi programban a regisztráció listák jelentések páciens listák. A megjelenő ablakban a kijelentkezett személyeket kell beállítani.

pharmacybt
Tuesday, June 20, 2017 8:49:16 AM
Originally Posted by: K Bálint 

Originally Posted by: pharmacybt 

Tisztelt Infomix!

Az lenne a kérdésem, hogy hol lehet kilistázni egy adott időpontban elhunytak halálának okait!

Az Visual Ixfer programban nem lehet ilyen listát készíteni. A háziorvosi programban a regisztráció listák jelentések páciens listák. A megjelenő ablakban a kijelentkezett személyeket kell beállítani.

Igen ,az elhunytak listája megjelenik,de a halálok (betegségek BNO -i ) sajnos nem .

drbeata
Thursday, December 21, 2017 11:35:45 AM
Tisztelt Fejlesztők!

Találtak megoldást az Xnet telepítési problémára? Kedden sikertelen próbálkozás történt a Fer-Net programcserére.

Mi a következő lépés? Ne álljak át?

Üdvözlettel: Győriné dr. Mező Beáta

Gabi
  • Gabi
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Thursday, December 21, 2017 1:34:26 PM
Originally Posted by: drbeata 

Tisztelt Fejlesztők!

Találtak megoldást az Xnet telepítési problémára? Kedden sikertelen próbálkozás történt a Fer-Net programcserére.

Mi a következő lépés? Ne álljak át?

Üdvözlettel: Győriné dr. Mező Beáta

Kedves Doktornő,

Megnézték a kollégáim az MS SQL hiba log file tartalmát, és úgy tűnik hogy a gépen lévő amerikai win 7 ultimat operációs rendszer miatt nem sikerül az MS SQL telepítés. Érdemes lenne egy minden vonatkozásban "tiszta" op.rendszert beszerezni, hogy a Microsoft gyári SQL telepíthető legyen. Ha ez megoldódna, akkor az Ixnet rendszerünk már gond nélkül telepíthető lenne. Szívesen segítünk a beszerzésben, ha gondolja. De ha amúgy is tervezi új notebook beszerzését (mintha ezt is említette volna a kollégám), akkor a jogtiszta OEM Windows ára sokkal kedvezőbb lenne, mint a dobozos (nem OEM) verzió.

drbeata
Monday, January 8, 2018 11:58:56 AM
Originally Posted by: Gabi 

Tisztelt....!

Nem kívánok új laptopot vásárolni. Az a kérdés hangzott el a sikertelen telepítéskor, hogy ha majd cserélnék, lenne-e annak anyagi vonatkozása.

A számítógépes szakember, aki segít nekem ilyenkor, nem értette a problémát, szerinte TISZTA az operációs rendszer, bár valóban amerikai. Ugyanez volt az előző program telepítésekor is.

Nem gondolkodom, hogy egy újabb operációs rendszert vegyek, mert ez minden szempontból megfelelt nekem. Valamiért, a fentiekből nem érthető nekem, az új programnak nem megfelelő..

Üdvözlettel: Mező Beáta

Gabi
  • Gabi
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Monday, January 8, 2018 2:12:22 PM

Egy új gép vásárlása természetesen az Ön döntése. Elnézést ha én értettem félre válaszát.A probléma az volt, hogy a Microsoft gyári SQL-t nem sikerült telepítenünk (lehet, hogy az amerikai win7 ultimat rendszerben való járatlanságunk miatt). Esetleg az Ön számítástechnikai szakembere megpróbálná? Hátha neki van ebben gyakorlata. Ha ez sikerülne neki, ezt követően mi is megpróbálnánk a saját programunk telepítését, ami alapján dönthetne majd Ön is az áttérésről. Közösen megnéznénk, hogy mire jutunk. Semmiképpen nem szeretnénk ha Ön "zsákbamacskát" vásárolna.Mindez persze plusz időt és energiát követel, de szívesen megpróbáljuk.

drbeata
Monday, January 22, 2018 2:45:39 PM

Pénteken az informatikus az SQL-t telepítette (neki elsőre sikerüélt)

Következő lépés?

Üdvözlettel: Mező Beáta

Varga Sándor
Monday, January 22, 2018 4:01:32 PM

Ez jó hír,

Kolléganőm fogja keresni telefonon, hogy időpontot egyeztessenek a telepítésre.

Varga Sándor
drbeata
Tuesday, February 13, 2018 5:42:20 PM
Tisztelt Fejlesztők!

Kérem tisztelettel valamilyen figyelmeztetés felugrásával lehetetlenné tenni, hogy az alkalmassági papírt lejárati dátum nélkül nyomtassam ki!

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

drbeata
Wednesday, March 14, 2018 8:05:41 AM
Tisztelt Fejlesztők!

Kérem tisztelettel valamilyen figyelmeztetés felugrásával lehetetlenné tenni, hogy az alkalmassági papírt lejárati dátum nélkül nyomtassam ki!

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

drbeata
Wednesday, March 14, 2018 8:07:06 AM
Originally Posted by: drbeata 

Tisztelt Fejlesztők!

Kérem tisztelettel valamilyen figyelmeztetés felugrásával lehetetlenné tenni, hogy az alkalmassági papírt lejárati dátum nélkül nyomtassam ki!

Köszönettel: Győriné dr. Mező Beáta

Tisztelt Fejlesztők!

Egy hónapja várom a választ.

Lehet valamit tenni az ügy érdekében?

Üdv: Győriné dr. Mező Beáta

Similar Topics
Users browsing this topic