Somogyi László
Wednesday, July 6, 2011 4:54:54 PM
rpetra wrote:

Somogyi László wrote:

A heti táppénzes jelentést reggel beküldtem, feldolgozás megkezdve, semmi több visszajelzés azóta.

Másnál is ilyen? Úgy értem ez a normális?

(ambuláns és változás jelentésnél szinte azonnal visszajött a sikeres feldolgozásról szóló értesítés)

Persze még ezt is a Beküldendők között is várja a webes felületen, ugyanakkor a Összetett funkcionalitás alatt Beküldött státuszú.

Az Ixdoki program is egyszerre jelzi a beküldendők között és a beküldöttek között is.

Szóval legalább a heti jelentés elment normálisan másnál?

A B300-at már nem is próbálom.

Az OEP szerver leterheltségétől függően előfordulhat, hogy a feldolgozás lassabban történik meg.

A heti jelentést mindig aktuálisan beküldendőnek jelzi, hiszen az minden héten küldendő. Ha az összes beküldöttnél látja és zöld színű a sor akkor jó a jelentés.

Ez az, hogy nem zöld, hanem fekete.

A weben is és a programban is.

A szín jelölésekre rájöttem én is, ügyes gyerek vagyok. (néha)[beeee] [elpirul]

Somogyi László
Thursday, July 7, 2011 1:10:56 PM
Tájékoztatási céllal, hátha másnak hasznos infó:

1. A tételes jelentés ma reggel végre elment és sikerrel zárult. Lehet próbálkozni. Programból küldtem, úgy, hogy ismét elkészítettem a jelentést, persze ettől még ugyanolyan adatokat vitt, módosítás nem volt.

2. A tegnap reggel küldött heti jelentés ma reggelre dolgozódott fel, egész eddig fekete színnel jelölődött.

Viszont 083-as hiba sorokat tartalmazott, miszerint a kijelentéshez "nincs előzmény".

Felhívtam az oep-et, a gyanúm beigazolódott, az előző héten még floppyn küldött 25. heti jelentést nem véglegesítették a rendszerben a megyei ügyintézők, tehát a 26. heti kijelentés megelőzte a 25. heti bejelentést. Valószínűleg újra kell majd küldeni, "egy idő után".

Kezd alakulni, jó munkát mindenkinek!

Fehérvári
Friday, July 15, 2011 5:07:21 PM
Email érkezett,az OEP-től, hogy a májusi változás,és ambuláns jelentést országosan feldolgozták.A csatolmányt az OEP e-jelentés honlapjáról le lehet tölteni,ezt meg is tettem.Eddig ezt postán kaptuk,úgy gondolom, hogy ezután online fog érkezni.

Kérdésem az lenne, hogy nem lehetne-e a doki program e-jelentésébe berakni,egyszerűbb lenne onnan letölteni.

Köszönettel:Milkáné asszisztens

rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Friday, July 15, 2011 5:21:59 PM
Fehérvári wrote:

A kérdésem az lenne, hogy milyen formátumú a lementett csatolmány?

Fehérvári
Friday, July 15, 2011 5:34:34 PM

valtjel_feld_osszefoglalo.PDF

Rittling Ferenc
Monday, July 18, 2011 11:53:22 AM
Az e-jelentés készítésekor amikor az OEP szerverrel próbál kapcsolatot teremteni a program, néha nagyon lassú, és nem jön létre a kapcsolat.

Ilyenkor nem lehet dolgozni, és megszakítani is csak drasztikusan a feladatkezelővel lehet.

Valamilyen egyszerűbb megoldás a megszakításra nem lehetne?

szviktor
Monday, July 18, 2011 12:34:14 PM
Rittling Ferenc wrote:

Az e-jelentés készítésekor amikor az OEP szerverrel próbál kapcsolatot teremteni a program, néha nagyon lassú, és nem jön létre a kapcsolat.

Ilyenkor nem lehet dolgozni, és megszakítani is csak drasztikusan a feladatkezelővel lehet.

Valamilyen egyszerűbb megoldás a megszakításra nem lehetne?

Sajnos nincsen rá mód, hogy kilépjen belőle. A válasz sebessége az internet sebességtől illetve, az OEP szerver leterheltségétől függ. Ez egy külső alkalmazás, és a jelentések biztonságos leadása miatt szükséges a válasz (vagy az időtúllépés leteltének) megvárása.

Üdv: Szabó Viktor
Somogyi László
Wednesday, July 20, 2011 4:54:21 PM
Igen, 18-án reggel iszonyú lassú volt az OEP szervere.

Nagy nehezen, de átvette a táppénzest, viszont azóta sem dolgozta fel!

Másnak se? Vagy igen?

Köszi, ha adnátok infót!

Darcy78
Wednesday, August 10, 2011 11:33:37 AM
Üdvözlet!

Az OEP-től kaptunk egy hívást, hogy az egyik áprilisi(!) heti jelentésünkben hiba van. Mivel ez már jó régen lejárt jelentés, ezért újra már nem tudjuk elküldeni a javított verziót.

Az ügyintéző azt mondta, hogy nem is kell, "csak" tegyük bele a javított sort a következő jelentésbe! De mégis hogyan????

A program automatikusan csinálja a jelentés file-t, hogyan lehet ebbe belenyúlni (írni)? [zavar]

Dr. Daróczi Viktória

Sári László
Wednesday, August 10, 2011 12:37:59 PM
Darcy78 wrote:

Üdvözlet!

Az OEP-től kaptunk egy hívást, hogy az egyik áprilisi(!) heti jelentésünkben hiba van. Mivel ez már jó régen lejárt jelentés, ezért újra már nem tudjuk elküldeni a javított verziót.

Az ügyintéző azt mondta, hogy nem is kell, "csak" tegyük bele a javított sort a következő jelentésbe! De mégis hogyan????

A program automatikusan csinálja a jelentés file-t, hogyan lehet ebbe belenyúlni (írni)? [zavar]

Dr. Daróczi Viktória

A Napi tevékenység / Forgalmi adatok / Táppénzes hetijelentés javítás menüben lehet a heti jelentések tételeit módosítani. A javított sorok betétele a következőképpen zajlik: be kell lépni ebbe a menübe, itt rá kell állni a paciens hibás áprilisi táppénzére és azt ki kell pipázni. Erre a táblázatban megjelennek a jelentett tételek, ez több sor is lehet a táblázatban, minden sorra rá kell állni és a táblázat alatti bekeretezett részben lévő Jelentés dátuma mezőbe be kell írni egy aktuális dátumot. Az ide beírt dátum dönti el, hogy melyik heti jelentésbe szerepeljen az a sor, pl. ha a 2011.08.10.-ét írnak be akkor a 32. heti jelentésben fog szerepelni.

Dr.Darcy
Monday, September 5, 2011 5:57:15 PM
A mai napon szerettük volna elküldeni a szokásos havi jelentéseket, de a program, miután elkészítette őket, egyszerűen átugrotta azt a lépést, amikor az érvényesítési kódot kellett volna megadni, és rögtön be akarta küldeni a jelentést, majd ezután persze kiírta, hogy hibás, mert nincs tranzakciós kód. Eddig nem volt ilyen problémánk. (Új verzió új hiba?) [zavar]

szviktor
Monday, September 5, 2011 6:27:29 PM
Dr.Darcy wrote:

Jó napot!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy ön helyileg hol van?

Illetve a program milyen verziója van fel telepítve?

Üdv: Szabó Viktor
Dr.Darcy
Monday, September 5, 2011 11:51:39 PM
Budapest XVII. kerület, 1.44.0 verzió
szviktor
Tuesday, September 6, 2011 9:40:59 AM
Dr.Darcy wrote:

Budapest XVII. kerület, 1.44.0 verzió

Tisztelt Dr. Úr!

A problémát valószínűleg az okozza, hogy a Regisztráció → Listák - Jelentések → OEP és IBR jelentések menüpontban a Floppys jelentéseknél meg kellene nézni, hogy a Háziorvosi szolg.műk és a Háziorvosi szolg.azon első két számjegye 01-legyen mert most valószínűleg 37 szerepel. Ha a probléma továbbra is fennáll kérem jelezze felénk.

Üdv: Szabó Viktor
Dr.Darcy
Tuesday, September 6, 2011 10:49:02 AM
szviktor wrote:

Dr.Darcy wrote:

Budapest XVII. kerület, 1.44.0 verzió

Tisztelt Dr. Úr!

A problémát valószínűleg az okozza, hogy a Regisztráció → Listák - Jelentések → OEP és IBR jelentések menüpontban a Floppys jelentéseknél meg kellene nézni, hogy a Háziorvosi szolg.műk és a Háziorvosi szolg.azon első két számjegye 01-legyen mert most valószínűleg 37 szerepel. Ha a probléma továbbra is fennáll kérem jelezze felénk.

Dr. Nő! [mosoly] Köszönjük, megnézzük!

Gál Andi
Monday, September 26, 2011 11:32:16 AM
Azt írja ki a gép,hogy a kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni ( heti jelentés ) . Másnál is ez a helyzet?
dr.mile.gyula@gmail.com
Monday, September 26, 2011 12:25:23 PM
Törökbálint wrote:

Azt írja ki a gép,hogy a kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni ( heti jelentés ) . Másnál is ez a helyzet?

OEP

rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Monday, September 26, 2011 12:26:49 PM
Törökbálint wrote:

Azt írja ki a gép,hogy a kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni ( heti jelentés ) . Másnál is ez a helyzet?

Ez idáig telefonon és e-mail-ben nem érkezett felénk hasonló vissza jelzés.

A kérdésem az lenne, hogy pontosan mit ír ki a program?

Gál Andi
Monday, September 26, 2011 12:31:44 PM
rpetra wrote:

Törökbálint wrote:

Azt írja ki a gép,hogy a kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni ( heti jelentés ) . Másnál is ez a helyzet?

Ez idáig telefonon és e-mail-ben nem érkezett felénk hasonló vissza jelzés.

A kérdésem az lenne, hogy pontosan mit ír ki a program?

A kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni.

Ennyi.

dr.mile.gyula@gmail.com
Monday, September 26, 2011 12:43:33 PM
Törökbálint wrote:

rpetra wrote:

Törökbálint wrote:

Azt írja ki a gép,hogy a kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni ( heti jelentés ) . Másnál is ez a helyzet?

Ez idáig telefonon és e-mail-ben nem érkezett felénk hasonló vissza jelzés.

A kérdésem az lenne, hogy pontosan mit ír ki a program?

A kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni.

Ennyi.

OEP : hol működik hol nem. Szokásos hétfői "túlterhelés".

rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Monday, September 26, 2011 12:47:10 PM
Törökbálint wrote:

rpetra wrote:

Törökbálint wrote:

Azt írja ki a gép,hogy a kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni ( heti jelentés ) . Másnál is ez a helyzet?

Ez idáig telefonon és e-mail-ben nem érkezett felénk hasonló vissza jelzés.

A kérdésem az lenne, hogy pontosan mit ír ki a program?

A kiválasztott jelentést nem lehet beküldeni.

Ennyi.

Fejlesztő kollégámmal utána jártunk mikor adhat a visual Ixdoki ilyen üzenetet. Az e-jelentés folyamán a jelentés kiválasztása után amikor a Beküldés gombra kattint akkor történik egy kérés az OEP felé, hogy melyik időszakról kell a heti jelentést leadni, valószínű hogy erre a kérésre nem jön vissza a válasz az OEP-től. Javaslom hogy próbálja meg kicsit később a beküldést.

Gál Andi
Monday, September 26, 2011 1:13:43 PM

Igy van,akkor írja ki.

Köszönjük!

rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Thursday, September 29, 2011 10:41:29 AM
Újabb értesítés az OEP-től:

OEP wrote:

Tisztelt Fejlesztő Munkatársak!

Az OEP e-Jelentés rendszere az egészségügyi szolgáltatók részére figyelmeztető emailt küld, amennyiben kötelező jelentési kötelezettségüknek a beküldési határidő előtt 2 munkanappal még nem tettek eleget.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a figyelmeztető email szövege 2011. október 1-től az alábbira fog módosulni:

Tisztelt [...]!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy már csak a mai nap áll rendelkezésére a jelentési kötelezettsége teljesítésére.

A beküldendő jelentés: [...]

A határidő: [...]

Az érintett szervezet/szervezeti egység: [...]

Üdvözlettel,

e-Jelentés Támogató Csoport

Kharon
Tuesday, October 4, 2011 5:00:40 PM
Tisztelt Felhasználóink!

Mai nap folyamán többen jelezték felénk, hogy az eJelentés, csatolmány megtekintés funkciója nem működik, a csatolmányok nem megtekinthetők.

Hasonló hibát jeleztek a patikai szoftvert használók is. Az OEP-el egyeztetve úgy tűnik, a hibát az okozza hogy az OEP-től kapott csatolmány fájl nevek eltérnek az OEP által generált fájlokétól.

Utolsó információnk szerint elkezdődött a hiba javítása, reméljük mihamarabb sikerül megoldani. Addig is megértő türelmüket kérjük.

Kharon
Tuesday, October 4, 2011 5:14:13 PM
Tisztelt Felhasználóink!

Most kaptuk az értesítést, hogy remélhetően elhárították a problémát. Kérjük azokat, akik korábban ezt a hibát tapasztalták, próbálják meg újra. Reméljük sikerül megnyitniuk a letöltött file-t.

Köszönjük megértésüket!

Gál Andi
Wednesday, October 5, 2011 2:10:27 PM
SzZoli wrote:

Tisztelt Felhasználóink!

Most kaptuk az értesítést, hogy remélhetően elhárították a problémát. Kérjük azokat, akik korábban ezt a hibát tapasztalták, próbálják meg újra. Reméljük sikerül megnyitniuk a letöltött file-t.

Köszönjük megértésüket!

20 perc várakozás után sem jön vissza érvényesítő kód! Illetve a 22. percben jött meg.De ugye 20 percem van az aktiválásra.#-o

rpetra
  • rpetra
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Wednesday, October 5, 2011 2:25:07 PM
Törökbálint wrote:

SzZoli wrote:

Tisztelt Felhasználóink!

Most kaptuk az értesítést, hogy remélhetően elhárították a problémát. Kérjük azokat, akik korábban ezt a hibát tapasztalták, próbálják meg újra. Reméljük sikerül megnyitniuk a letöltött file-t.

Köszönjük megértésüket!

20 perc várakozás után sem jön vissza érvényesítő kód! Illetve a 22. percben jött meg.De ugye 20 percem van az aktiválásra.#-o

Legutóbbi információnk szerint az OEP kibővítette az érvényesítési időszakot 1 órára.

Gál Andi
Wednesday, October 5, 2011 2:34:57 PM

Jó tudni! Köszönjük!

Darcy78
Thursday, October 6, 2011 12:46:49 PM
Elnézést, ha valahol már szerepelt ez a kérdés, de nem volt időm átnézni az összes hozzászólást.

Az e havi B300-as jelentésünk hibás lett. Meg is kaptuk a hibalistát, de TAJ szám egyik sorban sem szerepel! Akkor most honnan tudjuk, hogy melyik betegnél kellene javítani?

dr.mile.gyula@gmail.com
Thursday, October 6, 2011 12:49:27 PM
Darcy78 wrote:

Elnézést, ha valahol már szerepelt ez a kérdés, de nem volt időm átnézni az összes hozzászólást.

Az e havi B300-as jelentésünk hibás lett. Meg is kaptuk a hibalistát, de TAJ szám egyik sorban sem szerepel! Akkor most honnan tudjuk, hogy melyik betegnél kellene javítani?

A közölt hibakód nem-e segítene ?

"Elkészült a listázó. Ez is része a holnaptól letölthető 1.42.0 verziónak. A listázó (új menüpont, laboreredmény kimutatás) segítségével egy tetszőlegesen választott vizsgálathoz elkészíthető a lekérdezés, ami tartalmazza a megadott időszakban, megadott születési dátumok közé eső paciensek azon labor eredményeit, amelyek a megadott értékkel egyenlőek, annál kisebbek, vagy nagyobbak, illetve két adott érték között vannak.

Ezen felül még számos új fejlesztés került be a verzióba, ezek közül néhány címszavakban:

- Nem ellenőrzött leletek panel a háziorvosi ellátáshoz: megmutatja azokat az elektronikusan érkeztetett leleteket, melyeket még nem nézett meg az orvos.

- Indikátorok panel a háziorvosi ellátáshoz: a kiválasztott paciens háziorvosi indikátorok alapján figyelembe vett vizsgálatait mutatja (zölddel megjelölve az elvégzett, pirossal az elvégzendő).

- Keresőképtelenség 9-es kód.

- Nyilatkozat személyes adatok kezeléséről, és a hozzá tartozó megváltozott rekordkép szerinti jelentés.

- eJelentés - Hibalista megtekintő: Ha a hibalista táppénzes illetve tételes betegforgalmi jelentéshez kapcsolódik kérhető egy információ a hibalistában található hibakódokról."