Dr Rétei Ágnes
Friday, June 26, 2009 2:44:14 PM
Most kaptuk a szegedi OEP-től az írásbeli állásfoglalást a leporellós vényekkel kapcsolatban:[duhos]

Tisztelt Érdeklődő! (elnézést kérek, a nevet nem jegyeztem fel)

Tegnapi telefonos érdeklődésükre azzal kapcsolatban, hogy a leporelló vények

használhatóak-e 2009. július 1. napja után, az OEP-től az alábbi választ

kaptuk:

"Tekintettel arra, hogy a leporellóra nem tud nyomtatni vonalkódot, ezért a

matrix nyomtatót nem tudja használni."

Az OEP honlapján lévő tájékoztatóban szerepelt, hogy " 2009. május 1-jétől

megszüntetjük a leporelló vények gyártását, tekintettel arra, hogy a mátrix

alapú nyomtatók nem képesek a vényen elhelyezni az ún. extra vonalkódot,

melyeket 2009 júliusától kell majd a vényre rányomtatni."

Az új nyomtató beszerzésére - az átállás érdekében - a májusi

finanszírozással a háziorvosok 10.000,- forintot kaptak.

Sajnos a honlapon lévő tájékoztató azon részében, hogy "ha leporelló

vényeket használnak, és úgy ítélik meg, hogy a lap típusú vényekre történő

átállás sok időt igényel, akkor azt javasoljuk, hogy a betegek folyamatos és

zavartalan ellátása érdekében még 2009. április 30. előtt rendeljenek

leporelló típusú vényt. Ezt követően kérjük, hogy a technikai feltételekről

(pl.: új nyomtatók beszerzése) gondoskodjanak a folyamatos és zavartalan

betegellátás érdekében." nem volt kihangsúlyozva, hogy ezeket a megrendelt

vényeket csak július 1. napjáig lehet felhasználni, ez a korlátozás a

tájékoztató többi részéből olvasható ki.

Üdvözlettel:

DAREP

Ártámogatási Osztály

Adrienn
Friday, June 26, 2009 4:55:21 PM
Casus wrote:

nem volt kihangsúlyozva, hogy ezeket a megrendelt vényeket csak július 1. napjáig lehet felhasználni, ez a korlátozás a tájékoztató többi részéből olvasható ki.

Igen, magam is csak a napokban összegeztem ezt magamban most, hogy már megérkeztek az új nyomtatók, s esedékessé vált az átállás, de még vannak leporellós receptjeink, amiket csak a mátrix nyomtatókkal tudunk nyomtatni, de a vonalkód meg kiejti a mátrix nyomtatót. Ugyanakkor azt sem igazán tehetem meg, hogy letépkedem a leporelló részét és úgy használom el a régi típusú vényt a lézer nyomtatóban, mert az meg a lézer nyomtatót vágja szét. Magyarul addig vagy befogom a tartalék tintasugarasat és azzal használom el a leporellót leszedegetve a régi típusút, vagy hajíthatom ki a recepteket. Szerintem sem volt kellően kihangsúlyozva, sőt magam még néha azzal is szembesülök, hogy néhányan még a július elsejei kötelező vonalkódnyomtatással sincsenek tisztában...

Varga Sándor
Friday, June 26, 2009 7:39:20 PM
Minden lézer nyomtatót használó felhasználónknak.

Az utóbbi hetek tapasztalatai alapján egy rendkívül fontos információt kell megosztanunk mindenkivel. Mivel ezekben a napokban nagyon nagy számú nyomtatót adtunk el, illetve helyeztünk üzembe, természetes hogy a használat során felmerülő problémákkal minket keresnek meg a felhasználók. Néhány rendelőből jelezték, hogy begyűrte az általuk használt papírt. Utánajártunk a visszajelzéseknek és megállapítottuk, hogy a papírbegyűrés két esetre vezethető vissza:

Gyűrődött, sérült, vagy már nyomtatott papírt raktak vissza a nyomtatóba, és az ennek következtében gyűrődött be.

A papír minősége nem megfelelő. Ezt leggyakrabban táppénzes igazolások esetén tapasztaltuk. Ezek közül többféle, eltérő minőségű található meg az orvosi rendelőkben. Sajnos az általunk a tesztelésre kapott papírok megfelelő minőségűek voltak, így egyik nyomtató típus sem gyűrt egyetlen papírt sem a tesztelés alatt.

A nem megfelelő papírminőség (túl vékony és sima felület) a lézer nyomtatóknál, a nyomtatás technológiája miatt okoz problémát, típustól függetlenül. A vékony, sima felületű papírok, a fényhenger elektrosztatikus töltés miatt tapadhatnak fel magára a fényhengerre.

Ezért ezen a fórumon is arra szeretnénk kérni minden lézer nyomtató használót, hogy sérült, gyűrött papírt ne használjon a nyomtatójában.

Ha az általa használt egyéb nyomtatványok, esetleg receptek a normál fénymásoló papírnál érzékelhetően vékonyabbak, azt lehetőleg ne használják. Ahol kollégáink, képviselőink járnak, ott természetesen megnézik a nyomtatókhoz használt papírok minőségét. Aki úgy gondolja, az természetesen küldhet nekünk mintát.

Minden ezzel kapcsolatos észrevételt, tapasztalatot előre is köszönünk.

Varga Sándor
dr.mile.gyula@gmail.com
Friday, June 26, 2009 11:06:54 PM
Adrienn wrote:

Casus wrote:

nem volt kihangsúlyozva, hogy ezeket a megrendelt vényeket csak július 1. napjáig lehet felhasználni, ez a korlátozás a tájékoztató többi részéből olvasható ki.

Igen, magam is csak a napokban összegeztem ezt magamban most, hogy már megérkeztek az új nyomtatók, s esedékessé vált az átállás, de még vannak leporellós receptjeink, amiket csak a mátrix nyomtatókkal tudunk nyomtatni, de a vonalkód meg kiejti a mátrix nyomtatót. Ugyanakkor azt sem igazán tehetem meg, hogy letépkedem a leporelló részét és úgy használom el a régi típusú vényt a lézer nyomtatóban, mert az meg a lézer nyomtatót vágja szét. Magyarul addig vagy befogom a tartalék tintasugarasat és azzal használom el a leporellót leszedegetve a régi típusút, vagy hajíthatom ki a recepteket. Szerintem sem volt kellően kihangsúlyozva, sőt magam még néha azzal is szembesülök, hogy néhányan még a július elsejei kötelező vonalkódnyomtatással sincsenek tisztában...

Az új recept ingyen van nem ?? Akkor miért kellene tintázni meg tépkedni ???

Adrienn
Saturday, June 27, 2009 6:10:33 AM
Azért, mert a miénken kívül egy másik körzet is épp a nyakamban van ilyen formán (mely a nagybátyámé, aki most épp nyaralni van, s rám bízta az ezzel kapcsolatos teendőket), s most derült ki, hogy ők "feltankoltak" leporellós recepttel, mert bennük sem tudatosult, hogy nem fogják tudni elhasználni, gondolom, az a tájékoztató csengett a fülükben, amelyik arra ösztönözte a mátrix nyomtatóval rendelkező praxisokat, hogy amíg lehet, szerezzenek be a leporellósból minél többet. Így aztán van is nekik 3 dobozzal még, ha jól mondták. "Természetesen" az újból meg még nem rendeltek, s nekik van egy mátrix nyomtatójuk (még abban a szerencsés helyzetben sincsenek, hogy tintasugaras is legyen nekik, mint nekünk), s tegnaptól van egy lézerük is, amit a napokban fogok náluk üzembe helyezni, ha minden igaz. A másik sem épp elenyésző szempont pedig az, hogy sok kicsi sokra megy, s a magam részéről sajnálok kihajítani az ablakon bármit, aminek az előállítása pénzbe került, vagy épp élőlények haltak bele. Tudom, nem ezen múlik, attól én még sajnálom, de nyilván nem fogom ezért a néhány papírért a lézer nyomtatót kukába hajítani, mert tönkreteszi.
Somogyi László
Sunday, June 28, 2009 2:56:41 PM
Casus wrote:

Most kaptuk a szegedi OEP-től az írásbeli állásfoglalást a leporellós vényekkel kapcsolatban:[duhos]

"Tekintettel arra, hogy a leporellóra nem tud nyomtatni vonalkódot, ezért a

matrix nyomtatót nem tudja használni."

Lám, a szokásos inkorrektség.

Telefonon így, írásban úgy.

Mi sem kaptuk meg még Egerből a beígért levelet, ezek után nem is várom.

dr.mile.gyula@gmail.com
Sunday, June 28, 2009 4:27:12 PM
Adrienn wrote:

Azért, mert a miénken kívül egy másik körzet is épp a nyakamban van ilyen formán (mely a nagybátyámé, aki most épp nyaralni van, s rám bízta az ezzel kapcsolatos teendőket), s most derült ki, hogy ők "feltankoltak" leporellós recepttel, mert bennük sem tudatosult, hogy nem fogják tudni elhasználni, gondolom, az a tájékoztató csengett a fülükben, amelyik arra ösztönözte a mátrix nyomtatóval rendelkező praxisokat, hogy amíg lehet, szerezzenek be a leporellósból minél többet. Így aztán van is nekik 3 dobozzal még, ha jól mondták. "Természetesen" az újból meg még nem rendeltek, s nekik van egy mátrix nyomtatójuk (még abban a szerencsés helyzetben sincsenek, hogy tintasugaras is legyen nekik, mint nekünk), s tegnaptól van egy lézerük is, amit a napokban fogok náluk üzembe helyezni, ha minden igaz. A másik sem épp elenyésző szempont pedig az, hogy sok kicsi sokra megy, s a magam részéről sajnálok kihajítani az ablakon bármit, aminek az előállítása pénzbe került, vagy épp élőlények haltak bele. Tudom, nem ezen múlik, attól én még sajnálom, de nyilván nem fogom ezért a néhány papírért a lézer nyomtatót kukába hajítani, mert tönkreteszi.

Minden tiszteletem az elhangzott érvekért is !! De ezzel együtt is az utolsó mondatban a válasz, hogy miért nem kell (szabad !! ) tépkedni a leporellós receptet - tönkre teheti a nyomtatót.

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 5:21:12 PM
vargas wrote:

Néhány rendelőből jelezték, hogy begyűrte az általuk használt papírt. Utánajártunk a visszajelzéseknek és megállapítottuk, hogy a papírbegyűrés két esetre vezethető vissza:

Gyűrődött, sérült, vagy már nyomtatott papírt raktak vissza a nyomtatóba, és az ennek következtében gyűrődött be.

A papír minősége nem megfelelő. Ezt leggyakrabban táppénzes igazolások esetén tapasztaltuk. Ezek közül többféle, eltérő minőségű található meg az orvosi rendelőkben. Sajnos az általunk a tesztelésre kapott papírok megfelelő minőségűek voltak, így egyik nyomtató típus sem gyűrt egyetlen papírt sem a tesztelés alatt.

Nekem most lett elegem, sajnálom ha durván fogalmazok.

Ismét kicsomagoltam az OKI-t. Ismét telepítettem konfiguráltam.

Tesztoldal A4 jó, gyors, alsó tálcáról.

Álló receptet szeretnék tálcáról, ha egyet kérek, szép LASSAN kicsoszog (1.27.6 verzió)

Ha sorozatot kérek, akkor már a második recept elakad a r* életbe. Kivettem.

Új próba, alapértelmezések megváltoztatásával, hátha, de ismét lassú, 3. recept elakad.

Szerintem a lassúság miatt torlódik fel!!!!!

Amíg ki tudtam próbálni az előző OKI-t, az gyors volt, nem ez volt a gondja (1.27.5 volt akkor)

MOST MI VAN?

MÁSNÁL IS ILYEN TETŰ LASSAN JÖN ELŐ BELŐLE A RECEPT?

Rendes új recepteket pakoltam, nem kétszer, stb....

Első dühömben írok most, próbálom a kézi adagolót is, mindjárt.

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 5:23:31 PM
Még ki sem ért az első recept, már hallom, hogy veszi fel a következőt és tolja utána, ki persze csak az első jön, kis szerencsével a második.[azta]
Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 5:35:52 PM
Somogyi László wrote:

Tesztoldal A4 jó, gyors, alsó tálcáról.

Álló receptet szeretnék tálcáról, ha egyet kérek, szép LASSAN kicsoszog (1.27.6 verzió)

Ha sorozatot kérek, akkor már a második recept elakad a r* életbe. Kivettem.

Új próba, alapértelmezések megváltoztatásával, hátha, de ismét lassú, 3. recept elakad.

Szerintem a lassúság miatt torlódik fel!!!!!

Amíg ki tudtam próbálni az előző OKI-t, az gyors volt, nem ez volt a gondja (1.27.5 volt akkor)

MOST MI VAN?

MÁSNÁL IS ILYEN TETŰ LASSAN JÖN ELŐ BELŐLE A RECEPT?

Rendes új recepteket pakoltam, nem kétszer, stb....

Első dühömben írok most, próbálom a kézi adagolót is, mindjárt.

A nyomtató tulajdonságoknál ki kell kapcsolni a papírméret ellenőrzést.

Ugyan ezt meg kell tenni a speciális alapértelmezéseknél is.

A letöltéseknél van fent a portálunkon két leírás  a program kiegészítéseknél. Az egyik magának a nyomtatónak a telepítésében, beállításában segít, a másik a visualban szükséges beállításokat tartlamazza.

Varga Sándor
Somogyi László
Monday, June 29, 2009 6:24:19 PM

Csókolom. Azok szerint csináltam!!!!!!!!

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A kioktatásból is kezd elegem lenni.

Kikapcsoltam a papírméret ellenőrzést már a múltkor is, mert anélkül nem igazán vett fel lapot.

De.

Azt jó lenne megérteni, hogy a papírméret ellenőrzés kikapcsolásával a nyomtató saját "páncéljának", saját begyűrés elleni védekezésének az utolsó morzsáját is töröljük!

Mind1, jó lenne már rendes sorozatot kitolatni vele.

Most azt nézem, sima papír helyett mit tud még, illetve, a papír súlyának beállítása mit befolyásol, EZT néztétek?

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 6:32:44 PM
Illetve, akkor tovább kérdezek:

Azkon a helyeken, ahol begyűrődést tapasztaltatok, volt-e megoldás?

Nálam a receptet gyűri, első nyomtató is, második annyira, hogy nem jön ki.

Hogyan oldjátok TI meg, ahol jártatok? Nos?

Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 6:33:15 PM
Nem kioktatás volt, hanem tanács. Nem tudom miért ez az érzés?

Semmi mást nem állítottunk, állítunk át a nyomtatónál, csak a papírméret figyelést kapcsoljuk ki mind a két helyen. Illetve az alapértelmezett papírforrást állítjuk be a receptnek megfelelően. Ha a receptet a kézi adagolóból nyomtatják a rendelőben akkor az elsődleges tálcát, ha az elsődleges tálcából, akkor a kézi (többcélú) adagolót.

És csak azért írok le mindent ilyen részletesen, mert ez egy fórum, amit többen is olvasnak, és esetleg újabb kérdés-válasz nélkül is megoldást találhatnak a problémáikra. Nem kioktatás, csak megszokás.

Varga Sándor
Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 6:43:07 PM
Somogyi László wrote:

Illetve, akkor tovább kérdezek:

Azkon a helyeken, ahol begyűrődést tapasztaltatok, volt-e megoldás?

Nálam a receptet gyűri, első nyomtató is, második annyira, hogy nem jön ki.

Hogyan oldjátok TI meg, ahol jártatok? Nos?

Csak a normál drivert telepítjük fel.

Csak a papírméret figyelést állítjuk át, semmi mást. Itt valami más is átállításra került? Csak sötétben tapogatózom, ezért csak kérdéseket tudok feltenni.

A papírbegyűréseknél csak azt tudjuk javasolni, hogy az adott típusú papírt lehetőleg NE használják.

Ez régi vagy új vény?

Egy normál A4-hez képest milyen a minősége?

Fektetve vagy állítva van beállítva?

Melyik tálcából megy a nyomtatás?

Varga Sándor
Somogyi László
Monday, June 29, 2009 6:49:54 PM

Szerintem mindent leírtam, a legelső hozzászólásban. Minden kérdésedre ott a válasz.

Ja, egyre nem: a betű, a helyzete, minden ok, minőségbeli probléma nincs.

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 6:52:53 PM
Ja, és egy doboz recept van, ugyanabból a kupacból veszem a próbát mint múltkor.

Ismétlem ÚJ.

Más. Tegnap a Lexmarkot néztem friss verzióval, nem volt vele semmi gond.

(leszámítva, hogy nem tudok belenyugodni a távtartóba, de ez már ilyen)

Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 6:55:26 PM
Somogyi László wrote:

...Új próba, alapértelmezések megváltoztatásával...

Előtte is, vagy csak utána?

Mi változott?

Varga Sándor
ndrews
Monday, June 29, 2009 6:57:09 PM
Üdv az Uraknak!

A hétvégén némi Infomix közbenjárás segítségével sikerült egy OKI B4200-at rávenni eme csoda recept nyomtatására. (a nyomtató balhézott a papírméret miatt)

Most rendelésen viszont sikerült néhány tucat recept után úgy beakadnia a receptpapírnak, hogy az ottaniak (Doktornő + asszisztencia) nem tudják kibányászni a receptpapírt. Vélhetően vacakolni kell majd és/vagy szétszedni a nyomtatót. Namost ha ez nem egyszeri eset, akkor azt hiszem ez a nyomtató, kimondhatjuk nem alkalmas eme recept nyomtatására.

(paraméterek: recept az alsó adagolóban volt, állítva. Fekve csak rosszabb lenne a helyzet, mert úgy pláne el bírna tűnni gondolom a görgők csapdájában :(( )

Üdv,

Kovács András

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 6:59:23 PM
ndrews wrote:

Fekve alsó tálca ne!!!!

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 7:03:17 PM

Próbáljátok kivenni a festékhengert, ez menni fog, onnan lehetne visszahúzni a papírt, ha meg tudjátok fogni. Ha nem, akkor hátul egy kis ajtócska kinyitni, onnan.

Végül az egész hátlap nyitható, de ott ne próbálkozzatok erőszakosan, mert károsodhatnak a továbbító részek. Én oda már nem merek benyúlni.

Kharon
Monday, June 29, 2009 7:04:23 PM
Az 1. nap után az OKI B430d-vel elégedett vagyok.

Kérdésem: olvastam, hogy a meglévő 2 lapadagoló mellé, ha még a 2. papírtálcás adagolót is megvenném, akkor 3 féle méretű papírt nyomtathatnék? A5, A4, recept nyomtatására lenne szükségem. Ez mennyibe kerülne kb.?

Van tapaszatlata vkinek ezekkel kapcsolatba?

ndrews
Monday, June 29, 2009 7:05:09 PM
Somogyi László wrote:

Fekve alsó tálca ne!!!!

Hát akkor ennyi. Keresnünk kell valami más nyomtatót. 😞

(szerk: látom az újabb választ

Instruáltam a személyzetet a drum eltávolítás mikéntjéről, sajnos onnan csak egy keveset láttak a papírból, nem ment, elől pedig még nem jelent meg. Mondjuk el nem tudom képzelni, hogy így hogy akad el, este meglátom. csak hát sajnos nem ülhetek ott minden rendelésen, hogy az esetlegesen beakadt papírt bogarásszam kifele.. 😞 )

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 7:06:43 PM
Jano wrote:

Az 1. nap után az OKI B430d-vel elégedett vagyok.

Kérdésem: olvastam, hogy a meglévő 2 lapadagoló mellé, ha még a 2. papírtálcás adagolót is megvenném, akkor 3 féle méretű papírt nyomtathatnék? A5, A4, recept nyomtatására lenne szükségem. Ez mennyibe kerülne kb.?

Van tapaszatlata vkinek ezekkel kapcsolatba?

Alsó tálcáról megy nálad az új recept nyomtatás elakadás nélkül?

Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 7:10:00 PM
Csak az egyértelműség kedvéért. MINDEN lézer nyomtatónál azt írtuk, mondtuk, hogy az alsó tálcából egyik sem tud fektetett receptet nyomtatni! Ehhez nem növelték meg eléggé a recept szélességét. Lásd előző hozzászólások a legelejétől.
Varga Sándor
Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 7:14:48 PM
Jano wrote:

Az 1. nap után az OKI B430d-vel elégedett vagyok.

Kérdésem: olvastam, hogy a meglévő 2 lapadagoló mellé, ha még a 2. papírtálcás adagolót is megvenném, akkor 3 féle méretű papírt nyomtathatnék? A5, A4, recept nyomtatására lenne szükségem. Ez mennyibe kerülne kb.?

Van tapaszatlata vkinek ezekkel kapcsolatba?

Utána nézünk és értesítjük.

Varga Sándor
Somogyi László
Monday, June 29, 2009 7:22:23 PM
vargas wrote:

Somogyi László wrote:

...Új próba, alapértelmezések megváltoztatásával...

Előtte is, vagy csak utána?

Mi változott?

Na, jó kezdjük a kályhától, mert én is meg akarom oldani.

1. kicsomagol összerak, feltelepít: telepítés cd-ről, magyar nyelv kiadva a nyomtatónak.

2. windows nyomtató tesztoldal: ok

3. kétoldalas, mert miért ne ha duplex, A4 nyomtatás alsó tálcáról Wordből OK

4. Nyomtató alapértelmezés megadása: papírfigyelés kikapcsolása, alapértelmezett a felső adagoló, mert ide kellene a jogsi, tehát célja: alsó tálca recept, felső adagoló A4

egyébként ha először az alapértelmezést állítod át a speciális fülön, akkor már az általános fülön észlelte, nincs ott a pipa.

5. alsó tálcára új recept, programból beállít formátum, teszt ok, de lassan jön!

eddig a leírásotok szerint

6. sorozatnyomtatás kipróbálva 3 db recept: második elakad. lassú.

7. ITT jön, hogy alapértelmezés inkább alsó tálca átállítva, ne gondolkodjon a nyomtató, 3 db sorozatban, 2.-3. elakad. Hátsó ablakocskán kivehető mindkettő, tehát csak a felső kanyart nem tudják bevenni. Képzelem persze 10-es sorozatnál mi lehet...

Eddig ennyi.

Mondtátok a simaságot, én meg a súlyt, ezeket panelen állítani lehetne, ezt megnézem.

Alapértelmezett papírt alsó tálcára szintén megnézem kisebbre mint a4.

Játszik még a felső recept adagolás, de ez nem elég, ez kínlódásos mennyiség egy rendelőben, ami ide tölthető.

MIÉRT LASSÚ? Úgy jön ki a papír, mint egy fagyott csiga. (Wordből normális a sebesség)

Varga Sándor
Monday, June 29, 2009 7:29:15 PM
Meg kellene próbálni a duplexet kikapcsolni. Az úgy is elég ritka a rendelőben, ráadásul mi a recepteket is egy nyomtatási feladatként adjuk ki, és így az bezavarhat.
Varga Sándor
Somogyi László
Monday, June 29, 2009 7:32:22 PM
Somogyi László wrote:

vargas wrote:

Somogyi László wrote:

...Új próba, alapértelmezések megváltoztatásával...

Előtte is, vagy csak utána?

Mi változott?

Hátsó ablakocskán kivehető mindkettő, tehát csak a felső kanyart nem tudják bevenni.

Elfelejtettem, persze hogy nem tudják bevenni a felső fordulót, mert még előttük van az első recept, mondtam, olyan gyorsan jön a második, hogy feltartja őt az első, amelyik lassú.

Somogyi László
Monday, June 29, 2009 7:34:39 PM
Fontos: 1.27.6-tal is néztétek az OKI-t hogy működik?
Somogyi László
Monday, June 29, 2009 7:43:08 PM
vargas wrote:

Meg kellene próbálni a duplexet kikapcsolni. Az úgy is elég ritka a rendelőben, ráadásul mi a recepteket is egy nyomtatási feladatként adjuk ki, és így az bezavarhat.

Az csak próba volt Wordből és csak az adott nyomtatási feladatra volt érvényes.

Alapértelmezésben windowsban ki van kapcsolva a duplex, nyomtattam egy menütérképet a nyomtatóról, aszerint is.

Similar Topics
Users browsing this topic