Varga Sándor
Friday, July 26, 2019 2:27:51 PM
„Három generációval az egészségért”

Az AEEK elérhetővé tette a 3Generációs pályázatba bevont páciensek kötelező hozzájárulását igazoló, „Beteg beleegyező nyilatkozat”-ot . Az Ixnet rendszerünkben elkezdtük ennek a nyilatkozatnak a beépítését. Amint elkészültünk vele, soron kívüli verzióval biztosítjuk a pályázatban résztvevő partnereinknek. Ha Ön is a pályázat nyertesei között van, s Ixnet rendszerünket használja, – kérem jelezze számunkra, hogy a várható fejlesztésekkel kapcsolatban a továbbiakban is folyamatosan tájékoztatni tudjuk.

Ha Ön is részt vesz a 3GEN programban, a programmal kapcsolatos, az AEEK által publikált dokumentumokat itt találja 


Varga Sándor
Nagy Attila
Thursday, August 1, 2019 1:14:40 PM
EESZT belépés - pillanatnyi fennakadások

EESZT eSzemélyi belépés hibát jeleztek több helyről felhasználóink, hivatalos állásfoglalást még nem kaptunk ahogy ez változik értesítjük Önöket.

Türelmüket köszönjük!

Az Infomix csapata

Varga Sándor
Tuesday, August 6, 2019 10:48:26 AM
Infomix elérhetőségek 2019.08.09-én

Kedves Partnereink,

Az ELMÜ 2019.08.09-én pénteken hálózat karbantartási munkákat végez, ami érinti a budapesti központi irodánk elérhetőségeit.

Sajnos az áramszünet miatt a központi irodánk vonalas telefonszámai, az Ixnet és az infomix portál, az infomix fórum, és az általunk működtetett online előjegyzési központ sem lesz elérhető, és az online verzióváltás szolgáltatásunkat sem tudják igénybe venni.

A karbantartási ideje alatt vidéki irodáinkban dolgozó kollégáink, valamint az ügyeleti mobilszámaink elérhetők lesznek, így tudunk partnereinknek támogatást nyújtani. Ezért az lenne a kérésünk, hogy ebben az időszakban ezeket a telefonszámokon kérjenek segítséget:

  • Debrecen – Koszorús Gábor: 06-20/910-7002

  • Szeged – Farkas Milán: 06-20/385-5930

  • Pécs – Kurucz Bálint: 06-20/555-1312

  • Kaposvár – Csizmadia Gyula: 06-20/365-9641

  • Békés megye – Pálenkás Csaba: 06-20/399-5240

  • ügyeleti mobil számaink: 06-30/225-0772 és 06-30/258-0381 melyek az áramszünet alatt a megszokottól eltérően nap közben is elérhetők lesznek.

Előre is köszönjük megértésüket és támogatásukat,


Varga Sándor
Varga Sándor
Monday, August 12, 2019 11:01:58 AM
„Három generációval az egészségért”

Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az Ixnet 2.80.1 frissítését követően sokan kezdték el használni a Három generációval az egészségért programban részt vevő praxisok számára elkészült fejlesztéseket.

A most publikált fejlesztések az AEEK útmutatón elhangzottak szerint segítik partnereink adminisztrációját.

Lehetőséget adnak a projektben részt vevő paciensek számára az előírt adatok rögzítésére, nyomtatására. Szintén nyomtatható az AEEK sablonjai között elérhető paciens nyilatkozat, elvégezhető a Szív-érrendszeri kockázat becslés a meglévő adatok felhasználásával.

Mit kell tennie, ha Ön is a Három generációval az egészségért pályázat nyertesei közé tartozik?

Ha még nem tette meg, frissítse rendszerét az Ixnet 2.80.1 verziójára.

Kapcsolja be az Ixnet - Három generációval az egészségért modulját.


Varga Sándor
Nagy Tamás
Wednesday, August 28, 2019 4:41:26 PM

Tisztelt felhasználóink!

Tervezett karbantartás lesz 2019. augusztus 28-én. 16:30 és 17:30 között, ezért a tervezett időpontban telefonközpontunk és a szervereink alábbi szolgáltatásai átmenetileg nem lesznek elérhetőek.

- IxNet és Infomix portál

- Verzióváltás

- Fórum

- Előjegyzési központ

Megértésüket köszönjük!

Nagy Attila
Thursday, August 29, 2019 9:03:47 AM
Ixnet a mindennapokban - felhasználói eszmecsere

Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2019. szeptember 26.-án csütörtökön 2 időpontban is konzultációt és bemutatót tartunk az Ixnet orvosi program új moduljairól és a szoftver használatáról.

A rendezvény térítésmentes, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Helye:

Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont, Budapest, Könyves K. krt. 12-14.

Ideje:

Délelőtt: 2019. szeptember 26. 9.00-12.00

Délután: 2019. szeptember 26. 13.00-16.00

Amennyiben Ön is szeretne részt venni rendezvényünkön, az itt található  regisztrációs űrlapon kérjük, jelezze a szándékát abban az esetben is, ha az előadások időpontjai nem megfelelőek az Ön számára, de érdekli a konzultáció.

Varga Sándor
Friday, August 30, 2019 8:59:25 AM
NEAK karbantartás 08.30

"Tisztelt Felhasználó!

Tájékoztatjuk, hogy az online jogviszony ellenőrzésben és beteg életút lekérdezésben, 2019. augusztus 30-án 24:00 órától, karbantartási munkák miatt 1 óra intervallumban szolgáltatás kiesés várható.

Szíves megértését és türelmét köszönjük.

Tisztelettel:

NEAK Informatikai Üzemeltetési Főosztály"


Varga Sándor
Nagy Attila
Friday, August 30, 2019 1:58:47 PM
EESZT karbantartás szeptember 6-án 20 órától

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2019. szeptember 6-án 20 órától 2019. szeptember 7-én 8 óráig tervezett karbantartást végzünk az EESZT rendszerében, ezért a szolgáltatások és a portálfelületek ebben az időszakban korlátozottan lesznek elérhetőek.

A betegellátás menetét a karbantartás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működnek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Attila
Friday, September 13, 2019 2:42:51 PM
EESZT karbantartás szeptember 20-án 20 órától

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2019. szeptember 20-án 20 órától 2019. szeptember 21-én 8 óráig tervezett karbantartást végzünk az EESZT rendszerében, ezért a szolgáltatások és a portálfelületek ebben az időszakban korlátozottan lesznek elérhetőek.

A betegellátás menetét a karbantartás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működnek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Mórocz Márk
Friday, September 20, 2019 11:22:03 AM
EESZT karbantartás 2019. szeptember 20-án

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2019. szeptember 20-án 20 órától 2019. szeptember 21-én 8 óráig tervezett karbantartást végzünk az EESZT rendszerében, ezért a szolgáltatások és a portálfelületek ebben az időszakban korlátozottan lesznek elérhetőek.

A betegellátás menetét a karbantartás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működnek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Varga Sándor
Tuesday, September 24, 2019 7:57:06 AM
Ixnet a mindennapokban - felhasználói eszmecsere

Köszönjük a jelentkezéseket az Ixnet a mindennapokban rendezvényünkre.

A regisztrációval elküldött információk szerint az alábbi témákkal, funkciókkal készülünk

  • EESZT,

  • Háziorvosi indikátorok,

  • Praxisközösség és 3 Generációs pályázati projektek,

  • Háziorvosi törzskarton,

  • Táppénz,

  • Nyomtatások

  • Beutalások és hozott leletek,

  • Szűrés – Gondozás,

  • Új fejlesztéseink,

Amennyiben még nem regisztrált, de Ön is szeretne részt venni rendezvényünkön, az itt található  regisztrációs űrlapon kérjük, jelezze a szándékát.

A rendezvény térítésmentes, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Helye:

Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont, Budapest, Könyves K. krt. 12-14.

Ideje:

Délelőtt: 2019. szeptember 26. 9.00-12.00

Délután: 2019. szeptember 26. 13.00-16.00


Varga Sándor
Nagy Attila
Wednesday, September 25, 2019 10:35:08 AM
EESZT szolgáltatásai korlátozottan elérhetőek!

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy az EESZT szolgáltatásai és a portálfelületek 2019. szeptember 25-én 10 óra óta korlátozottan érhetőek el.

A betegellátás menetét a karbantartás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működnek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

Kollégáink dolgoznak a szolgáltatás elérhetőségének visszaállításán.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Attila
Wednesday, September 25, 2019 1:07:43 PM
EESZT szolgáltatás elérhetősége helyreállt

"Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EESZT rendszerében 10:00-11:45 között tapasztalt fennakadást okozó incidenst kollégáink sikeresen elhárították.

Az EESZT ismét teljes körűen elérhető.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Attila
Thursday, September 26, 2019 1:40:55 PM
eID Szerver ÉLES és TESZT környezetét érintő szolgáltatás-kimaradás várható.

Ezúton értesítjük, hogy az alábbi időpontban, háttér rendszerek fejlesztési munkálatai miatt az eID Szerver ÉLES és TESZT környezetét érintő szolgáltatás-kimaradás várható.

2019.09.27. (péntek) 00:30 – 06:00 óra között:

Az 1x5,5 órás időablakban szolgáltatáskiesés várható.

A fentiekkel kapcsolatos kérdéseiket kérjük, az eid-szerver@idomsoft.hu címre írják meg, az [eID Szerver karbantartás] jelzést használva a levél tárgyában.

A fentiek hatására a jelzett időszakban az EESZT eSzemélyi alapú felhasználó azonosításában is szolgáltatás-kimaradás várható,

amely érinti a medikai rendszerekbe történő belépést eSzemélyi igazolvánnyal valamint a patikai TAJ-azonosítást is.

Amennyiben a fent jelzett időablakon túl hibajelenséget tapasztalnak, akkor kérjük a helpdesk@idomsoft.hu email címen jelezzék azt!

Szíves megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük!

Üdvözlettel: eID Szerver Támogatás

eid-szerver@idomsoft.hu

Nagy Attila
Thursday, October 3, 2019 9:43:12 AM
Tervezett karbantartás az EESZT rendszerében!

"Tisztelt Partnereink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2019. október 4-én 20 órától 2019. október 5-én 8 óráig tervezett karbantartást végzünk az EESZT rendszerében, ezért a szolgáltatások és a portálfelületek ebben az időszakban korlátozottan lesznek elérhetőek.

A betegellátás menetét a karbantartás nem befolyásolja, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működnek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

A karbantartáshoz kapcsolódó fejlesztői dokumentáció a csatolmányban található.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Attila
Friday, October 4, 2019 8:32:29 AM
IxNet A Nagy Magánpraxis Napon

Helyszín: ÖBÖLHÁZ, Kopaszi-gát

Kattintson a képre:

UserPostedImage 

Nagy Attila
Monday, October 7, 2019 8:20:27 AM
EESZT szolgáltatás lassulás

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy az EESZT szolgáltatásai és a portálfelületek 2019. október 7-én 7 óra óta lassabban érhetőek el.

Kollégáink dolgoznak a szolgáltatás elérhetőségének visszaállításán.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Attila
Monday, October 7, 2019 9:35:59 AM
EESZT szolgáltatás akadozás

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy az EESZT szolgáltatásai és a portálfelületek 2019. október 7-én 8 óra 15 perc óta korlátozottan érhetőek el.

Kollégáink dolgoznak a szolgáltatás elérhetőségének visszaállításán.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Attila
Monday, October 7, 2019 2:50:47 PM
EESZT szolgáltatás elérhetősége helyreállt

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2019. október 7-én 07:00-tól 08:15 óráig, majd a 08:15-től 14:00-ig tartó incidens elhárítása sikeresen megtörtént.

A betegellátás menetét a fennakadás nem befolyásolta, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működtek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

kantorm
Tuesday, October 8, 2019 9:44:06 AM
Október 4-én, Pénteken részt vettünk a Nagy Magánpraxis Napon, ahol ki lehetett próbálni az Ixnet magánorvosi, illetve beteghívó modulunkat is!

UserPostedImage

UserPostedImage

Varga Sándor
Monday, October 14, 2019 1:35:25 PM
Három generációval az egészségért program II.

A program az egészségügyi alapellátás fejlesztését, valamint az alapellátásban résztvevő szereplők együttműködését állítja központba, bevonva ugyanakkor a szakellátást, az Egészségfejlesztési Irodákat, valamint a területi és települési önkormányzatokat.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 10.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5.000. 000. 000 Ft. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában.

A pályázó által igényelhető támogatás mértéke: minimum 50.000.000 Ft – maximum 80.000.000 Ft

A pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.

A pályázati felhívás és a pályázat dokumentumai elérhető az AEEK honlapján .


Varga Sándor
palenkascs
Wednesday, October 16, 2019 3:55:47 PM
2020. január 1-ig minden orvosi,- és fogorvosi egészségügyi szolgáltatónak csatlakoznia kell az EESZT rendszeréhez.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) használó intézmények köre hamarosan tovább bővül: 2020. január 1-ig minden nem közfinanszírozott szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak el kell végeznie a csatlakozással kapcsolatos teendőit. Ezzel megtörténik az ország teljes lefedettsége és az EESZT-hez csatlakozott egészségügyi szolgáltatók száma 25 ezerre nő.

https://e-egeszsegugy.gov.hu/maganszolgaltatoknak?fbclid=IwAR2KuNvi_qCkM392mzOhXinmcGJCkEXAURp3hu_mZnDcb2tXNp3qBah3qMM 

(Ixnet Magánorvosi rendszerünk teljes mértékben EESZT kompatibilis.)

Patkó Balázs
Thursday, October 17, 2019 10:58:06 AM
EESZT szolgáltatás lassulás

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy az EESZT szolgáltatásai és a portálfelületek 2019. október 17-én 10 óra 34 perc óta lassabban érhetőek el.

Kollégáink dolgoznak a szolgáltatás elérhetőségének visszaállításán.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Patkó Balázs
Thursday, October 17, 2019 11:25:42 AM
EESZT szolgáltatás elérhetősége helyreállt

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2019. október 17-én 10:34-11:08 közötti incidens elhárítása sikeresen megtörtént.

A betegellátás menetét a fennakadás nem befolyásolta, a medikai rendszerek EESZT-kapcsolat nélkül a korábban megszokott módon működtek.

Az ez idő alatt keletkező adatok és dokumentumok utólag kerülnek feltöltésre az EESZT-be.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Patkó Balázs
Friday, October 18, 2019 7:37:12 AM
NEAK karbantartás a TAJ-viszontazonosítási funkcióban

"Ezúton tájékoztatjuk, hogy a NEAK jelzése alapján 2019. október 18-án 14 és 18 óra között a NEAK-TAJ viszontazonosítási funkciója rendszerfrissítés miatt korlátozottan lesz elérhető, amely kihat az EESZT Lakossági Portál elérésére, valamint a patikákban az eSzemélyiből történő receptkiváltásra is.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

EESZT Üzemeltetés"

Nagy Tamás
Friday, October 25, 2019 11:56:06 AM
Ott vagyunk a Háziorvosok Online Szervezete II. Országos konferencián, ahol ki lehet próbálni az Ixnet szoftverünket, illetve beteghívó modulunkat is.

Mindenkit várunk szeretettel!

UserPostedImage

UserPostedImage

UserPostedImage

UserPostedImage

UserPostedImage

UserPostedImage

UserPostedImage

Gabi
  • Gabi
  • Veterán (Szint 20 - Max)
Saturday, October 26, 2019 12:29:22 PM
Feltörték a gyógyszerhatóság rendszerét, betegadatokat is ellophattak!

https://m.hvg.hu/tudomany/20191025_ogyei_gyogyszerhatosag_adatbazis_hackertamadas 

Nagy Attila
Thursday, October 31, 2019 8:59:14 AM
Az Online tárolt adatokra leselkedő veszélyek globális és szektorsemlegesek,

még a leggazdagabb legfejlettebb országokban is vannak kockázatok amelyeket ilyen megoldások esetén viselni kell.

Most egy amerikai gigabank online rendszere vált elérhetetlenné több ezer felhasználónak.

Tovább a Portfolio cikkére 

Patkó Balázs
Monday, November 4, 2019 4:28:18 PM
Átadták a Nemzet Háziorvosa díjakat

Idén is megválasztották az év háziorvosát, az eddigi Az év praxisa szavazás helyett A nemzet háziorvosa néven indították a pályázatot.

A hazai Nemzet Háziorvosa-díjat a Fejér megyei Kisapostag település orvosa, dr. Fekete Borbála vette át. A határon túli nyertes a vajdasági Topolyából dr. Herbut Elvira lett.

Gratulálunk minden nyertesnek, egyúttal szeretnénk külön kiemelni a 8 nyertes Infomix felhasználónkat akikre nagyon büszkék vagyunk és szívből gratulálunk nekik!

Hazai nyertesek:

1. Dr. Fekete Borbála / Baracs, Daruszentmiklós, Kisapostag

2. Dr. Fördős Zsoltnak / Debrecen

3. Dr. Pintér Anna Kalászné / Zalakomár

4. Dr. Sopov Krszto / Tata

5. Dr. Tari Péter / Budapest

6. Dr. Csipán Zoltán György / Szigethalom

7. Dr. Kóder Péter / Napkor

8. Dr. Kiss Lajos / Hernádkércs

9. Dr. Todenbier Ágnes / Budapest

10. Dr. Szabó Gergely / Terény

Különdíjas: Dr. Kozma Katalin / Kengyel

Határon túli nyertesek

1. Dr. Herbut Elvira / Topolya - Vajdaság

2. Dr. Gondos Attila / Óbecse - Vajdaság

3. Dr. Katona Béla / Kisdobrony - Kárpátalja

4. Dr. Pohoriljak Vaszil / Tiszabökény - Kárpátalja

5. Dr. Jakab Lajos / Badaló - Kárpátalja

6. Dr. Kovács Emőke és Süket Réka / Csíkszereda - Erdély

7. Dr. Balogh Ilona / Nagydobrony - Kárpátalja

8. Dr. Fehér Diana / Egyházgelle - Felvidék

9. Dr. Pásztor Gyöngyvér / Nagyvárad - Románia

10. Dr. Rajna Katalin / Királyhelmec - Felvidék

Varga Sándor
Tuesday, November 5, 2019 8:37:32 AM
EESZT tájékoztató

“Tisztelt Intézményvezető!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér központi infrastruktúráját biztosító és azt üzemeltető NISZ Zrt. vezetésével az elmúlt években kialakításra került a Kormányzati Adatközpont (KAK).

A KAK kiépítésének alapvető célja a kormányzat és a közigazgatás stratégiai fontosságú informatikai háttérrendszerei számára egy magas üzembiztonságú, hatékonyan üzemeltethető működési környezet megteremtése.

Ennek a folyamatnak a kapcsán a KAK kiépítéséért és üzemeltetéséért felelős NISZ Zrt. vezetésével az EESZT infrastruktúrája is átköltöztetésre kerül a Kormányzati Adatközpont környezetébe.

Az EESZT költözése a tervek alapján 2019. decemberében várható, mely a költözés biztonságos végrehajtása érdekében előreláthatólag 48-72 órás leállást igényel majd. [A költözés pontos dátumról a megfelelő időben és a megszokott csatornákon külön értesítést küldünk az Önök számára.]

Kérjük, hogy az átállás miatt fokozottan ügyeljenek arra, hogy elektronikus vényrendelés esetén minden pácienst lássanak el papír alapú felírási igazolással, aminek birtokában a költözés alatti leállás esetén is hozzájuthat a gyógyszereihez. (Tájékoztatjuk, hogy a papír alapú felírási igazolást a hatályos jogszabályok alapján még minden esetben kötelező kiadni!)

Továbbá kérjük, hogy hívják fel pácienseik figyelmét arra, hogy az EESZT költözése alatti néhány napon csak a felírási igazolás birtokában fogják tudni kiváltani a gyógyszereiket – a költözés ideje alatt a TAJ-alapú, felírási igazolás nélküli kiváltás nem lesz lehetséges!

További kérdései esetén kérjük, keresse az EESZT Kontakt Center munkatársait a +36 1 920 1050-es telefonszámon vagy a helpdesk.eeszt@aeek.hu email címen.

Szíves együttműködésüket előre is köszönjük!

Üdvözlettel,

EESZT Üzemeltetés”


Varga Sándor
Similar Topics
Users browsing this topic